Hirdetés

Wass-megemlékezések: a román hatóságok közbelépését kéri az Elie Wiesel Intézet

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A holokauszt kutatásával foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet az Agerpres hírügynökség által közzétett közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben.

Hírösszefoglaló

2018. február 20., 13:052018. február 20., 13:05

Az intézet arra hivatkozva kérte ezt, hogy a hét végén Nagyváradon filmvetítéssel emlékeztek Wass Albertre, az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából – írja az MTI.

Az Elie Wiesel Intézet arra emlékeztetett, hogy egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet betiltotta a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és megnyilvánulásokat, bűncselekménynek nyilvánította a tömeggyilkosságokért vagy háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát. Megállapította, hogy e tilalom ellenére léteznek még Romániában olyan utcák, jogi személyek és közterületen elhelyezett emlékművek, amelyek emberiesség ellen elkövetett vagy háborús bűnökért elítélt személyek nevét viselik, vagy nekik állítanak emléket. 

Hirdetés

Még ha Romániában nem is tartanak megemlékezéseket, a szélsőjobboldal meghatározó alakjainak, amiként ez Bulgáriában történt az elmúlt hét végén, és nem is próbálják magas rangú állami tisztségviselők relativizálni a zsidók második világháborúbeli tragédiáját, amiként ez nemrég Lengyelországban történt,

Idézet
úgy ítéljük meg, hogy a nagyváradihoz hasonló eseményekhez való felületes viszonyulás súlyosabb kilengésekhez vezethet”

– áll az intézet közleményében. 

Nagyváradon szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében vetítették le szombaton az Adjátok vissza a hegyeimet című dokumentumfilmet. Amint Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta,

a Wass Albert életét felelevenítő dokumentumfilmet, Koltay Gábor alkotását mintegy hetvenen tekintették meg a vetítésen. 

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy több ember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tért vissza Erdélybe, 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét az amerikai igazságügyi minisztérium több rendben is megvizsgálta, és megalapozatlannak találván elutasította.

Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a rehabilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvételi kérését a román legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította. 

A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.

Amint arról beszámoltunk, a napokban arra figyelmeztette a Kovászna megyei rendőrség a háromszéki magyar napilapokat, hogy bűncselekménynek minősülhet a múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön lezajlott Wass Albert-megemlékezés népszerűsítése.

korábban írtuk

Rendőrségi figyelmeztetés a háromszéki magyar napilapoknak a Wass-megemlékezés beharangozása miatt
Rendőrségi figyelmeztetés a háromszéki magyar napilapoknak a Wass-megemlékezés beharangozása miatt

Arra figyelmeztette a Kovászna megyei rendőrség a háromszéki magyar napilapokat, hogy bűncselekménynek minősülhet a múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön lezajlott Wass Albert-megemlékezés népszerűsítése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés