
Elégedetlen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azzal, ahogyan a városháza által működtetett Tourinfo turisztikai iroda digitális tájékoztató pontjain bemutatják Mihai Viteazul vajdát.
2016. augusztus 30., 12:262016. augusztus 30., 12:26
2016. augusztus 30., 13:042016. augusztus 30., 13:04
Erre hívta fel a figyelmet a legutóbbi tanácsülésen Andrei Cochior szociáldemokrata (PSD-s) önkormányzati képviselő is, aki szerint a vajdáról közölt információk pontatlanok. A román tanácsosnak és a civil fórum képviselőinek főleg az nem tetszik, hogy a tájékoztató szövegben az szerepel, Mihai Viteazul „az akkori zűrzavaros helyzetet kihasználva kikiáltotta magát fejedelemmé”.
A tájékoztatóban az is szerepel, hogy 1943-ban az ágyúöntő Gábor Áronnak akartak szobrot emelni a téren, de a háború utáni pénzügyi krízis, majd a román hatalomátvétel miatt a szoborállítás elmaradt. Ehelyett Mihai Viteazul szobra került a megyeszékhely központjába, amelyet 1982-ben avattak fel. 1984. június 5-én délben, a Mihai Viteazulról elnevezett téren bomba robbant: a szoborcsoport alig károsodott, viszont a helyszínen szörnyethalt egy 12 éves magyar fiú.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!