Hirdetés

Vita a Vásárhelyi Forgatag támogatásáról

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Szabad Emberek Pártjának (POL) marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül maradhat.

Simon Virág

2016. július 27., 19:522016. július 27., 19:52

Átláthatatlanul, felületesen állította össze a marosvásárhelyi városvezetés a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezetet – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) háromtagú frakciója. A tanácsosok már a csütörtöki tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen sem szavazták meg a szerintük fércmunkának nevezhető dokumentumot, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. A tervezet egyébként már csak augusztusban kerülhet napirendre, épp amikor a magyar kulturális rendezvény zajlik, addig csak rendkívüli tanácsülésen szavazhatnak róla.

Pénzmosás vagy közösségmegtartó rendezvény?

Szerdán kiderült, a POL által kifogásolt határozattervezet lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről, annak tartalmáról azonban még a kis párton belül is megoszlanak a vélemények. Az alakulat elnöke, Dan Maşca Facebook-oldalán – több városházi rendezvénnyel együtt – pénzmosásnak nevezte a Vásárhelyi Forgatagot, s egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Portik Vilmos és Soós Zoltán most már van miből megéljen, s így fizetik meg a választási kampányban végzett munkájukat”.

A párt tanácsosai ugyanakkor szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelkedő közösségi rendezvényként jellemezték a Vásárhelyi Forgatagot, s kijelentették, mindenképpen megszavazzák a javasolt összeget. Mark Christian Hermann szerint a Forgatagnak közösségmegtartó ereje van, s mindenképp fontosnak tartják, hogy a városháza is támogassa.

„Személyesen érintett vagyok ebben a témában, hiszen az első Forgatag alkalmával a szervezői stáb tagja voltam, s az egyik jelenlegi főszervező, Portik Vilmos jó barátom. Egyetértünk azzal, hogy a városháza támogassa a rendezvényt, s ha ennek a tételnek a megszavazására sor kerül, akkor mi ezt támogatjuk. Megalázónak tartjuk ugyanakkor, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezert lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni” – mutatott rá a POL tanácsosa.

Hermann egyébként hozzátette, azt szeretnék, hogy a városháza a jövőben szigorú pályázat alapján nyújtson támogatást minden rendezvénynek, vagy válasszon ki a városnapok mellett egy magyar rendezvényt, a Forgatagot és egy hasonló kaliberű román fesztivált, s ezeket kiemelten, egyenlő arányban támogassa.

Portik: inkább partnerség kell, mint pénz

Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője érdeklődésünkre elmondta: mint minden évben, idén is kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben helyszínek biztosítását és anyagi támogatást kértek, hogy bővíteni tudják a vegyes családok számára szervezett programokat. Erre a kettős kérésükre nem kaptak még hivatalos választ, holott 28 nap múlva kezdődik az idei Vásárhelyi Forgatag.

„Mi egy kiszámítható partnerséget akarunk a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal, olyat, amilyen a kolozsvári, nagyváradi vagy a szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében – mondta Portik Vilmos. – Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, s optimista vagyok, remélem, hogy ezt a partnerségi szerződést sikerül idén megkötni.” Portik egyébként a Dan Maşca Facebook-bejegyzését személyeskedésnek nevezte és egy olyan véleménynek, ami nem méltó egy felelősségteljes politikushoz. Ugyanakkor üdvözölte a POL-os tanácsosok támogatását.

„A városházának nem az a dolga, hogy szórakoztasson”

A POL szerdai sajtótájékoztatóján egyébként Radu Bălaş tanácsos a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet tartalmát kommentálva leszögezte: nem értenek egyet azoknak a népünnepélyeknek a megtartásával, amelyek őszi szimfóniák, borfesztivál vagy ifjúsági fesztivál néven futnak, s azon kívül, hogy a városháza több százezer lejt költ rájuk, azt sem lehet tudni, hogy ki szervezi azokat. „A polgármesteri hivatalnak nem az a feladata, hogy szórakoztassa a népet. Nem fogjuk megszavazni a nyugdíjasok szilveszteri mulatozásának fedezését sem, és a vendégtelepülések küldöttségeinek szállásköltségeit sem. Ez utóbbit azért, mert a város működtet vendégfogadó egységeket, ahol el lehet őket szállásolni” – mondta Radu Bălaş.

Mint leszögezte, az így megspórolt összegekből osztálytermeket lehetne kifesteni, informatikai laboratóriumokat lehetne felszerelni, és még sportpályák rendbetételére is jutna pénz. Mark Christian Hermann a korrupcióellenes ügyészség által is vizsgált sporttámogatások kapcsán rámutatott: az általa képviselt alakulat kérni fogja, hogy a városháza bontsa fel a partnerségi szerződést a város profi sportklubjaival, s helyettük a sportoló gyermekeket és az iskolai sportpályák rendbetételét támogassák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés