2012. január 19., 08:132012. január 19., 08:13
Marosfőit több más Hargita megyei RMDSZ-es közintézmény-vezetővel együtt 2009-ben váltotta le tisztségéből az akkori Boc-kormány. Az egykori igazgató még nem tudja, hogy elfoglalja-e újra a tisztséget. „Nem közös pereskedés volt, hanem minden leváltott intézményvezető a saját szakállára indította el a jogi eljárást, ami az én esetemben többesztendős huzavona után most dőlt el véglegesen” – nyilatkozta megkeresésünkre Marosfői Levente, aki a leváltás után hazatért Székelyudvarhelyre, ahol a helyi állategészségi és élelmiszer-biztonsági laboratóriumban dolgozik. Ügyében a bukaresti legfelsőbb bíróság döntött, a per tárgya pedig az volt, hogy az igazgatói székéből alkotmányellenesen eltávolított vezetőt helyezzék vissza.
Ladó Zsolt, az állat-egészségügyi igazgatóság jelenlegi vezetője nem tud arról, hogy az intézmény megkapta volna az értesítést Marosfői ügyében. Elmondta, miután ezt megkapták, már csak Marosfői Leventén múlik, hogy elfoglalja-e a tisztséget.
Kozán István
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.