Hirdetés

Virágzik a dohányáru-csempészet

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Szatmár megye – Tizenöt karton cigarettát erősített magára egy nő. Az idei év első két hónapjában már közel 300 ezer csomag ukrán gyártmányú, illegálisan érkező cigarettát foglaltak le a halmi határátkelőnél, ez közel egyharmadát képezi a 2006 során lefoglalt mennyiségnek. Kiss Mihály, a Szatmár megyei vámkirendeltség igazgatója szerint 2007-ben várhatóan a tavalyinál több bírságot rónak ki a csempészekre – januárban és februárban 139 ezer személyt összesen több mint 400 ezer lej értékben bírságoltak meg.

Gazda Árpád

2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00

Tavaly ez az összeg tizenkéthónap alatt érte el a 600 ezer lejt. Kiss szerint ezcsak részben tudható be a vámosok megnövekedettlétszámának – tavaly egy–két személyvolt szolgálatban váltásonként, mosthatan–heten dolgoznak. Míg tavaly naponta alig egy-egyszemélyt értek tetten, januártólátlagosan 6-7 csempészt bírságolnak megnaponta. „A legtöbb esetben az árut az átalakítottüzemanyagtartályokban találjuk: két részreosztják a tartályt, melynek egyharmadábanüzemanyag van, a fennmaradó részben pedig – akocsi márkájától függően – akár70 karton cigaretta is elfér” – magyarázta avámigazgató, aki szerint főként ukránállampolgárok alkalmazzák az úgynevezett„dupla padlós” megoldást. Egy kisbuszban például360 karton dohányárut találtak a vámosok,melyből 60-at az ajtókba, 300-at pedig a kétrétegűpadló közötti résbe rejtettek. Olyanok isakadnak, akik ragasztószalagok segítségévela testükre erősítik a dobozokat. „Nemrég 15karton cigarettát találtunk egy hölgyre erősítve”– mondta Kiss, aki szerint az Ukrajnában 5-6 lejnekmegfelelő áron vásárolt cigarettát afeketepiaci árusoknak 15 lejért adják továbba csempészek.


Babos Krisztina


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés