
Fotó: Boda L. Gergely
Gazdára talált a marosvásárhelyi Bürger-palota, az egykori Aranykakas vendéglőt Cosmin Pop üzletember, a Romur cég tulajdonosa vette meg. Peti András alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a városházát még nem értesítették a vásárról, és az RMDSZ kitart amellett, hogy az Aranykakas a marosvásárhelyi közösséget illeti meg, és interkulturális központtá kellene alakítani.
2015. június 18., 19:372015. június 18., 19:37
A Zi de Zi napilapnak adott interjúban egyébként Cosmin Pop üzletember többek között elismeri, hogy nem vett részt a június 10-én szervezett, az Aranykakas eladását célzó versenytárgyaláson, de hosszas egyeztető tárgyalás után megvásárolta a volt Bürger-palotát.
Az árról nem volt hajlandó nyilatkozni, de a tervekről igen. Azt mondta, hogy két-három éven belül szeretné eredeti pompájában viszszaadni a marosvásárhelyi közösségnek az épületet, azt azonban még nem tudja, hogy mi lesz a rendeltetése. Semmiképp sem szeretné, ha esküvős vendéglő lenne, sokkal inkább kiállításoknak, tárlatoknak helyet adó központnak szánná. Az üzletember azt nyilatkozta, hogy a kulturális minisztérium már lemondott elővásárlási jogáról, már csak a megyei tanács és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kell ezt megtegye.
Peti András ellenben azt mondja, tudomása szerint az állítólagos vásárló még nem kereste meg a városházát, hogy kérje, mondjanak le az elővásárlási jogról. „Az én értelmezésem szerint egy elővásárlási jogról a helyi önkormányzat kell lemondjon, és tudtommal még ilyen hivatalos kérvényt nem iktattak a városházán.
Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ugyanannyiért megvásárolhatjuk az Aranykakast, amennyiért az állítólagos vevő megvette. Hangsúlyozni szeretném, hogy az RDMSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a volt Aranykakas a helyi közösségé, a marosvásárhelyieké maradjon. Oda multifunkcionális és interkulturális központot kellene kialakítania a városnak” – mondta el az alpolgármester.
Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es frakciója felkarolta a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet kezdeményezését, és kérte a Bürger-palota épületének kisajátítását és közhasznúvá minősítését. Ennek ellenére az egykori patinás vendéglő jelenlegi tulajdonosa, a Romarta Rt. nyílt árverést szervezett a Kossuth utca 106. alatti, 2809 négyzetméteren fekvő ingatlan eladására. A licitre június 10-én 11 órakor került sor, de hivatalosan senki nem jelentkezett rá. Az ingatlan kikiáltási ára 700 ezer euró volt áfával.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!