
A romániai turisztikai látványosságok, illetve kulturális intézmények zöme nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel – írta kormányforrásokra hivatkozva az Euroactiv.ro.
2015. november 18., 13:242015. november 18., 13:24
A hírportál szerint a bukaresti Román Athenaeum, a Kolozsvári Román Nemzeti Színház, de a fővárosi parlamenti palotában működő Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum sem rendelkezik a sürgősségi esetek felügyelőségének (ISU) tűzvédelmi engedélyével.
A fővárosi Román Athenaeum, amelyben a filharmónia is működik, többek között olyan nemzetközi hírű kulturális eseményeknek ad otthont, mint az Enescu-fesztivál, az itt szervezett rendezvényeken sok esetben államfők, külföldi diplomaták is részt vesznek. A megszokott színházi előadások mellett számos, több száz résztvevőt vonzó mondén eseménynek, koncertnek ad otthont a kolozsvári román színház műemlék épülete is, mely szintén nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak. Ahogy a szintén több száz fős tömegeket vonzó, a parlament épületének egyik szárnyában berendezett bukaresti kortárs művészetek múzeuma sem.
A hírportálnak nyilatkozó kormányforrások szerint a neves kulturális intézmények mellett számos turisztikai látványosság és műemlék épület sem tesz eleget a bizonylat megszerzéséhez szükséges feltételeknek. Ezek között említik a Románia legnagyobb történelmi műemlékének és turisztikai látványosságának számító Peles-kastélyt, ugyanis az I. Károly király által épített sinaiai neoreneszánsz stílusú épület sem érett meg az ISU engedélyére, ahogy az évente több ezer látogatót fogadó törcsvári kastély sem. Nincs biztosítva a tűz esetén a bukaresti falumúzeum nagyértékű gyűjteménye sem, annak ellenére, hogy az intézmény saját tűzoltócsapattal rendelkezik, amely azonnal bevethető baj esetén.
A tűzvédelmi engedély hiányára a romániai köz- és kulturális intézmények, szórakozóhelyek, klubok esetében az október 30-án történt bukaresti tragédia után derült fény. Az immár több mint ötven halálos áldozatot követelő tűzesetet követően Sorin Câmpeanu korábbi megbízott kormányfő, oktatási miniszter bejelentette, hogy a romániai iskolák több mint 90 százaléka nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel.
A hatóságok az elmúlt napokban országszerte ellenőrizték a szórakozóhelyeket, hogy megfelelnek-e a tűzvédelmi előírásoknak. A Kolozs megyei sürgősségi felügyelőség alkalmazottai például a rendőrség és csendőrség munkatársainak segítségével 62 kolozsvári létesítményt vizsgáltak, és 72 kihágást állapítottak meg. Az ellenőrök 29 esetben bírságoltak összesen 160 ezer lej értékben, míg hat esetben írásbeli figyelmeztetést bocsátottak ki.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!