
Szilágyi Dóra Emese szerint az aktuális társadalmi és gazdasági kérdésekre készítik fel a fiatal generációt
Fotó: Facebook/Magyar Ifjúsági Értekezlet - MIÉRT
A területi szervezetek küldöttei Szilágyi Dóra Emesét bízták meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöki feladatainak elvégzésével a szervezet tisztújító közgyűlésén. Az új vezető – aki a Miért első női elnöke – többek között a tagszervezetek megerősítését nevezte meg prioritásként, illetve a magyar fiatalok versenyképességének a növelését, amivel az itthon maradást segítenék elő.
2023. szeptember 21., 12:502023. szeptember 21., 12:50
Amint az RMDSZ honlapján csütörtökön közölt közleményből kiderül, a Miért húsz éve ernyőszervezetként segíti a romániai magyar ifjúsági szervezetek munkáját, éppen ezért az idei tisztújító küldöttgyűlésnek a „20 év. 1 közösség: Miért” volt a szervezők által meghatározott kulcsgondolata.
A Kovászna városában tartott rendezvény során leköszönt Oltean Csongor, aki 6 évig elnökölte a szervezetet. „Összességében azt gondolom, a feladatunkat elvégeztük. Több ezer fiatalnak szerveztünk eseményeket, közel 1000 fiatalt jelöltünk az önkormányzati választásokon, 4. helyről kampányoltunk az EP-választásokon és billegő helyről állítottunk össze országos ifjúsági kampányt a parlamenti választásokon.
– értékelt Oltean Csongor. Aki utódjának és a vezetőtanács tagjainak azt üzente: „bár nehéz év következik”, igyekezzenek továbbra is csapatban dolgozni és gondolkodni, együtt lépni és egymásra támaszkodni, hiszen „2024-ben mindenkire szükség lesz”.
Oltean Csongor hat év után adta át a „stafétát”
Fotó: Facebook/Magyar Ifjúsági Értekezlet - MIÉRT
A területi szervezetek küldöttei Szilágyi Dóra Emesét bízták meg a Miért elnöki tisztségének betöltésével a következő 2 évre, Tornai Szilárd pedig elnökhelyettesként folytatja tovább munkáját a szervezetben – olvasható a közleményben, mely szerint generációváltás is történt a szervezetben.
„A Magyar Ifjúsági Értekezlet a jövőben is meghatározó szerepet fog betölteni a romániai magyar fiatalok életében, úgy az érdekképviselet terén, mint a közösségépítésben. A mandátumom prioritásai között szerepel a tagszervezetek megerősítése, a magyar fiatalok versenyképességének a növelése, amivel az itthon maradást segítjük elő, illetve az új témák megvitatásával az aktuális társadalmi és gazdasági kérdésekre készítjük fel a fiatal generációt.
– beszélt terveiről Szilágyi Dóra Emese, a Miért újonnan megválasztott, első női elnöke.
A küldöttgyűlésen kiosztották a Pro Organizatione díjat is, amelyet Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke kapott meg „a kiváló partnerség jegyében”. Emellett díjazták azokat a polgármestereket is, akik az elmúlt években partnerként segítették a szervezet munkáját, valamint a Miért vezetőtanácsának leköszönő tagjait is.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!