Végtisztesség az ellenállóknak – erkölcsi jóvátétel a kivégzett antikommunisták hamvainak felkutatása

A negyvenes évek végén a hegyekben bujkáló román partizánok abban reménykedtek, hogy fegyveres konfliktus robban ki a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, ezáltal a kommunizmusnak befellegzik. A szervezet tagjai engedetlenségre buzdították a lakosságot, felszólítva őket, hogy ne lépjenek be a kommunista termelőszövetkezetekbe.

A román titkosszolgálatnak és a rendőrségnek 1949-ben sikerült felszámolnia a csoportosulás Bisztra környékén létesített táborát, a partizánok többségét megölték vagy börtönbe vetették, néhányan azonban még évekig bujkáltak a hegyekben. A kommunista hatalom nem elégedett meg a fegyveres ellenállók likvidálásával, hanem a velük rokonszenvezők megbüntetésével is példát akart statuálni a lakosságnak.

A szökevény partizánok rejtegetésének, valamint a lakosság lázításának vádjával 1950. augusztus 16-án a Szekuritáté alakulatai agyonlőtték Traian Pomot, Iosif Trifát és Ioan Andreșelt.

Bár a hozzátartozók nem kapták meg az áldozatok halotti bizonyítványát, a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet régészekből és történészekből álló csapata hosszas kutatás és egykori szemtanúk leszármazottainak leírása alapján tavaly feltárta Pom földi maradványait, így az áldozat még élő lánya és unokái megadhatták neki a végtisztességet.

Idén Andreșel sírját sikerült beazonosítani Bisztra környékén, ahol az IICCMER kutatói a kolozsvári, gyulafehérvári és nagyenyedi történelmi múzeum régészeinek segítségével, a katonai ügyészség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével hétfőn nekiláttak a partizánhamvak kiásásának.

A Gheorghe Petrov, az IICCMER munkatársa vezette szakértői csoport többéves kutatómunka után bukkant rá a jeltelen sírokra. „Ennek a sírnak 2008 óta próbálunk a nyomára bukkanni, és alaposan megnehezítette a dolgunkat, hogy írásos feljegyzés híján csakis az egykori szemtanúk, valamint a hozzátartozók beszámolóira hagyatkozhattunk. Mivel többen teljesen eltérő helyszíneket jelöltek meg nekünk, sok idő eltelt, amíg szinte százszázalékos bizonyossággal belevághattuk a földbe az ásót” – tárta fel a kolozsvári régész lapunknak a jeltelen partizánsírok felkutatásának nehézségeit.

Ami teljesen érthető, ha tudjuk, hogy

Még szerencse, hogy a több évtizedes terror idején – amikor a hozzátartozók még csak fel sem kereshették szeretteik sírját – a kivégzettek maradványainak feltárása iránt tompult érdeklődés soha nem szűnt meg végleg.

Harminchatan közülük bírósági tárgyalás nélkül agyonlőtt vagy felakasztott partizánok, negyvenkilencen pedig ugyancsak kivégzett politikai foglyok voltak. A bukaresti székhelyű intézet becslése szerint

„A Szekuritáté számára ezek a partizánok nem jelentettek többet kidobandó szemétnél. Elvileg ma már felelősségre vonhatók az ellenállók gyilkosai a megbízóikkal együtt, mintegy hetven évvel a történtek után azonban már egyik sem él közülük. Szerencséjükre” – utalt Gheorghe Petrov arra, hogy a korábbi büntető törvénykönyv alapján még súlyos emberölésként történt ezeknek a bűncselekményeknek a besorolása, amelyek egy idő elteltével elévültek, a módosított Btk. alapján viszont már emberiesség elleni bűncselekménynek számítanak.

Egyébként az IICCMER megnevezte a felelősöket is, kiderítve, hogy közel hét évtizeddel ezelőtt Mihai Patriciu (született Grünsperger), a Szekuritáté Kolozs megyei parancsnoka küldte a halálbrigádot a partizáncsapatok és azok hívei likvidálására, az antikommunisták felkutatását és kivégzését pedig személyesen Kovács Mihály tordai szekus őrnagy koordinálta.

Az IICCMER szakértője szerint

ami már csak azért sem nevezhető kevésnek, hogy az áldozatok a mostani feltárásoknak köszönhetően kapnak halotti bizonyítványt, hamvaik pedig keresztény újratemetésben részesülnek.

„Szinte valamennyi ásatásunkon részt vesznek a kivégzett ellenállók leszármazottai, a legutóbbi kutatás során is nagy számban volt jelen a rokonság. Lehetetlen leírni azt a boldogságot, amikor feltárjuk a felmenőik földi maradványait rejtő földhányást, és tisztességgel eltemethetik szeretteiket” – magyarázta a Krónikának Gheorghe Petrov.

Egyébként a bukaresti intézmény a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete mintájára működik. Csakhogy amíg az 1998-ban alapított lengyel intézmény több mint kétezer alkalmazottal végzi tudományos és ismeretterjesztő, a lengyel nemzet ellen elkövetett bűnök felderítésére is kiterjedő munkáját,

Ennek ellenére a maroknyi csapatnak is sikerült kései, de annál nagyobb visszhangot kiváltó felelősségre vonást kicsikarnia: az intézet feljelentése alapján az elmúlt egy év leforgása alatt húsz-húsz évre börtönbe vonult két, politikai foglyok százainak haláláért felelős, emberiesség elleni bűncselekményekért elítélt egykori kommunista börtönparancsnok, Alexandru Vișinescu és Ioan Ficior.