
Fotó: Boda L. Gergely
Meglepő fordulatot vett csütörtökön a marosvásárhelyi soros tanácsülés: mielőtt a napirendi pontok tárgyalására került volna sor, Soós Zoltán ülésvezető szünetet kért, és felkérte képviselőtársait, hogy menjenek el a Budai Nagy Antal negyedbe fát ültetni.
2016. március 31., 19:552016. március 31., 19:55
A román tanácsosok értetlenkedve fogadták kérését, volt, aki nem szavazta meg, volt, aki tartózkodott, s olyan is akadt, aki ellene szavazott, de végül elég voks gyűlt össze a szünet megtartására. Dorin Florea polgármester szó nélkül, de láthatóan felháborodva hagyta el a termet.
A magyar tanácsosok – Karácsony Erdei Etel, Gombos Csaba és Benedek István kivételével – gyalog indultak el fát ültetni. Útközben a Hosszú utcában láthatták épp akció közben a városháza által kiküldött favágó brigádot. Tagjai pedig még a fűrészport is eltakarítják, hogy nyoma se maradjon a pusztításnak.
Soós Zoltán elmondta, nagyon sok panasz érkezett a Budai Nagy Antal negyedből, ahol fiatal és egészséges fákat is kivágtak, összesen mintegy hetvenet.
A román tanácsosok egyébként nem várták vissza a faültető társaikat, kis idő múlva hazamentek. A hivatal jegyzője szerint a közigazgatási törvény nem teszi lehetővé ilyen szünetek beiktatását a tanácsülés keretében, és az lett volna a jó, ha az ülés után vonulnak el fát ültetni az RMDSZ-es tanácsosok. A márciusi ülést várhatóan a jövő héten tartják meg.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!