Hirdetés

Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 

Szucher Ervin

2016. december 04., 19:002016. december 04., 19:00


Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel.

Kettős beszéd iskolaügyben

Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.

„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.  

Király András: az iskolának léteznie kell

Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.

Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre.

Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés