Hirdetés

Vásárhelyi iskolaügy: kétkedve fogadják az újabb ígéretet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kétkedve fogadja Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója Liviu Dragnea PSD-elnök azon ígéretét, hogy kormányhatározattal vagy törvénnyel alapítják újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. Emlékeztetett: az ügyben számos vállalás maradt ígéret szintjén.

Pap Melinda

2017. szeptember 26., 09:482017. szeptember 26., 09:48

2017. szeptember 26., 09:562017. szeptember 26., 09:56

Ígéretként kezeli Liviu Drag­neának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium újjáalapítására vonatkozó bejelentését Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója. A katolikus egyház képviselője ugyanis továbbra is szkeptikus ennek megvalósítását illetően.

Idézet
Már az eddigiekben is nagyon sok ígéretet kaptunk”

– fogalmazott hétfőn a Krónikának Holló László, emlékeztetve, hogy többek között a vatikáni nagykövet, a pápai nuncius marosvásárhelyi látogatásakor is a helyzet rendezését ígérték az illetékes intézmények, és azóta is „ígéret maradt”.

Hirdetés

Elmondta, bár minden, a helyzetet megoldó támogatást szívesen vesznek és örülnek neki, ezek közül sok ígéret szintjén maradt, ezért már minden ígéretet kétkedve fogadnak. „Azért remélem, hogy ha valaki ilyen szinten ígéretet tesz, azt megtartja” – tette hozzá az egyház képviselője. Holló László, aki pár hete a lapunknak adott interjúban szkeptikusan nyilatkozott az iskola újjáalakítását illetően, most, a magas szintű, kormányközi egyeztetések hatására sem bízik sokkal jobban a sikerben.

Idézet
Azért vagyok szkeptikus, mert látom azokat az erőket, amelyek az iskola ellen működnek”

– jelentette ki lapunknak. Emlékeztetett, hogy 2018-ban a nagy egyesülés centenáriumát ünnepli a román állam. „Ebben a miliőben nem lesz könnyebb iskolát alapítani, mint korábban” – vélte az alapítvány vezetője. Ugyanakkor azon reményének adott hangot, hogy ha Liviu Dragnea Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek tett ígéretet az iskola újraalapítására, akkor „az úgy is lesz”.

„Mindent megteszünk”

Liviu Dragnea, a nagyobb kormánypárt elnöke az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjúban jelentette be, hogy kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Dragnea a televíziócsatornának adott vasárnap esti interjúban az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetés részleteire is kitért, elmondta, hogy a telefonbeszélgetés Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közvetítésével valósult meg, számolt be az Agerpres.

„Elmondtam neki: megoldjuk ezt a kérdést úgy, hogy a következő tanévtől az az iskola (a Római Katolikus Gimnázium) létrejöjjön.

Idézet
Vagy kormányhatározatot fogadunk el, vagy törvényt a parlamentben, de mindent megteszünk azért, hogy ez az iskola megalakuljon”

– idézte a PSD-s politikus újabb nyilatkozatát a hírügynökség.

Dragnea az interjúban Orbán Viktort „párbeszédre nyitott, intelligens, rendkívül pragmatikus és jó humorérzékű” politikusként írta le. „Veszekedünk évek óta ahelyett, hogy együttműködnénk a gazdaságban és erősebbek lennénk együtt, mert sok közös érdekünk van: gazdasági is, stratégiai is, illetve a közös EU-s munka terén is. Azt hiszem, jobb, ha megoldásokat keresünk arra, ami a jelenben és a jövőben érdekel bennünket. Elmondtam: teljesen jogosnak találom a kérést, hogy az az iskola működjön” – idézte a telefonbeszélgetést Liviu Dragnea.

Az alsóház elnöke a marosvásárhelyi iskolahelyzet megértetése végett elmagyarázta, hogy a római katolikus egyház, miután visszakapta a marosvásárhelyi iskolaépületeit, nem tette ki azokból a román tannyelvű Unirea Főgimnáziumot, csak annyit kért, hogy cserében a kisebbik épületében jöjjön létre egy római katolikus iskola. „Erre a kérésre a román állam igent mondott” – fogalmazott az MTI beszámolója szerint a PSD elnöke.

Kelemen: már volt rá példa

A katolikus iskola helyzetének sürgősségi kormányrendelettel való rendezése mellett érvelt a Maszol.ro hírportálnak adott interjúban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. A szövetségi elnök rámutatott, bár nem ez a „legelegánsabb megoldás”, a különböző tanácsi és tanfelügyelőségi határozatokkal ellentétben ezt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon.

Idézet
Ehhez nyilván a tanügyi törvényt is kell módosítani: lehetővé kell tenni, hogy rendkívüli esetben a kormány hozzon létre tanintézményt”

– mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint erre is volt precedens, a Spiru Haret egyetem helyzetének rendezését így oldották meg.

Liviu Dragnea a tévéstúdióban arra is kitért, hogy a vásárhelyi iskolaügy rendezésére tett ígéretéért cserébe Orbán Viktor megígérte, utasítja külügyminiszterét: támogassa Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). „Találkozókat kell még rögzítenünk, hogy megkeressük, melyek a legjobb utak ahhoz, hogy jó együttműködés alakuljon ki a két ország között” – fogalmazott Dragnea.

A Dragnea–Orbán-telefonbeszélgetést követően Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szombaton közölte: Magyarország támogatja Románia felvételét az OECD-be. A tárcavezető hétfőn az MTI-nek arról is beszámolt, hogy román kollégája, Teodor Meleșcanu telefonon megköszönte a támogatást. Elmondta, Melescanu ismét arról biztosította, hogy a román kormány mindent megtesz azért, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy minél előbb megnyugtató módon rendeződjön.

Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és múlt csütörtökön emelt vádat ez ügyben Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a Római Katolikus Gimnázium az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályok a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz lettek rendelve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
Hirdetés