
Várni kell még a meleg ételre azokban a Hargita és Kovászna megyei tanintézetekben, amelyek részt vesznek a kormány által indított kísérleti jellegű projektben, amelynek keretében az ország ötven iskolájának diákjai kapnak tanítási napokon ebédet.
A vonatkozó rendelet ugyan szerdán megjelent a Hivatalos Közlönyben, az alkalmazási módszertant viszont további 30 napon belül kell kidolgozni, majd ennek elfogadása után ültethetik gyakorlatba a tervet. A meleg ebéd pedig így sem garantált, hiszen amint Király András oktatási államtitkár felhívta a figyelmet: a rendelet szerint a főtt eledel helyett napi 7 lejes élelmiszercsomagot is lehet biztosítani a tanulóknak. A meleg ebéd csak ott jöhet szóba, ahol étkezde működik, amely a higiéniai, az egészségügyi és az élelmiszer-biztonsági előírásoknak is megfelel. „Senki nem hagyná jóvá, hogy az osztálytermekben, a padoknál ebédeljenek a gyermekek” – hangsúlyozta lapcsaládunknak az államtitkár. Király azt is kifejtette: az egyelőre kísérleti jelleggel működő programba bekerülő ötven iskolát úgy választották ki, hogy legyen köztük fővárosi, megyei jogú városban, községben és kisebb faluban működő, illetve beválogattak sík-, domb- és hegyvidéki tanintézeteket is.
A két székelyföldi megyében egy-egy iskola került be a programba. Hargita megyében a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjainak biztosítanak hamarosan ebédet. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő rámutatott: a megyei tanácson keresztül a helyi önkormányzatnak küldik el majd a szükséges összeget, amely lehetőségei szerint ki is egészítheti a keretet. A tanulók csak azokon a napokon jogosultak az ételre, amikor jelen vannak a tanórákon. Görbe Péter támogatja, hogy minden diák meleg ebédet kapjon, ugyanakkor azt is elmondta: a 7 lej nagyjából ugyanannyi, amennyit az óvodák, napközik költenek a gyermekek napi étkeztetésére. A főtanfelügyelő nem tudott részleteket arról, hogy a csomag milyen élelmet tartalmazhat, ehhez meg kell várni az alkalmazási módszertant. A rendelet szerint egyébként a program nem működhet párhuzamosan a tej-kifli projekttel, így a Marin Preda diákjai csak addig részesülnek a tejtermékben, kifliben és gyümölcsben, amíg a kísérleti projekt beindul.
Kovászna megyében Gelence vesz részt a programban, az iskolában viszont nincs lehetőség arra, hogy meleg ebédet biztosítsanak, ezért a másik opció, az élelmiszercsomag mellett döntöttek – tudtuk meg Kiss Imrétől. A megyei főtanfelügyelő rámutatott: egyelőre várják az alkalmazási módszertant és a szükséges pénzkeretet, ezután kezdenek csak intézkedni. A kísérleti projektben a gelencei és a községhez tartozó haralyi általános iskola tanulói és óvodásai – összesen 576 gyerek – kapnak élelmiszercsomagot. Cseh József, a felsőháromszéki nagyközség polgármestere korábban a Krónikának úgy nyilatkozott: örülnek, hogy a tej-kiflinél több és jobb minőségű ételt kapnak a gyerekek.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!