Hirdetés

Várniuk kell a diákoknak a meleg ebédre

Várni kell még a meleg ételre azokban a Hargita és Kovászna megyei tanintézetekben, amelyek részt vesznek a kormány által indított kísérleti jellegű projektben, amelynek keretében az ország ötven iskolájának diákjai kapnak tanítási napokon ebédet.

Bíró Blanka

Dávid Anna Júlia

2016. november 03., 16:452016. november 03., 16:45

A vonatkozó rendelet ugyan szerdán megjelent a Hivatalos Közlönyben, az alkalmazási módszertant viszont további 30 napon belül kell kidolgozni, majd ennek elfogadása után ültethetik gyakorlatba a tervet. A meleg ebéd pedig így sem garantált, hiszen amint Király András oktatási államtitkár felhívta a figyelmet: a rendelet szerint a főtt eledel helyett napi 7 lejes élelmiszercsomagot is lehet biztosítani a tanulóknak. A meleg ebéd csak ott jöhet szóba, ahol étkezde működik, amely a higiéniai, az egészségügyi és az élelmiszer-biztonsági előírásoknak is megfelel. „Senki nem hagyná jóvá, hogy az osztálytermekben, a padoknál ebédeljenek a gyermekek” – hangsúlyozta lapcsaládunknak az államtitkár. Király azt is kifejtette: az egyelőre kísérleti jelleggel működő programba bekerülő ötven iskolát úgy választották ki, hogy legyen köztük fővárosi, megyei jogú városban, községben és kisebb faluban működő, illetve beválogattak sík-, domb- és hegyvidéki tanintézeteket is.

A két székelyföldi megyében egy-egy iskola került be a programba. Hargita megyében a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjainak biztosítanak hamarosan ebédet. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő rámutatott: a megyei tanácson keresztül a helyi önkormányzatnak küldik el majd a szükséges összeget, amely lehetőségei szerint ki is egészítheti a keretet. A tanulók csak azokon a napokon jogosultak az ételre, amikor jelen vannak a tanórákon. Görbe Péter támogatja, hogy minden diák meleg ebédet kapjon, ugyanakkor azt is elmondta: a 7 lej nagyjából ugyanannyi, amennyit az óvodák, napközik költenek a gyermekek napi étkeztetésére. A főtanfelügyelő nem tudott részleteket arról, hogy a csomag milyen élelmet tartalmazhat, ehhez meg kell várni az alkalmazási módszertant. A rendelet szerint egyébként a program nem működhet párhuzamosan a tej-kifli projekttel, így a Marin Preda diákjai csak addig részesülnek a tejtermékben, kifliben és gyümölcsben, amíg a kísérleti projekt beindul.

Kovászna megyében Gelence vesz részt a programban, az iskolában viszont nincs lehetőség arra, hogy meleg ebédet biztosítsanak, ezért a másik opció, az élelmiszercsomag mellett döntöttek – tudtuk meg Kiss Imrétől. A megyei főtanfelügyelő rámutatott: egyelőre várják az alkalmazási módszertant és a szükséges pénzkeretet, ezután kezdenek csak intézkedni. A kísérleti projektben a gelencei és a községhez tartozó haralyi általános iskola tanulói és óvodásai – összesen 576 gyerek – kapnak élelmiszercsomagot. Cseh József, a felsőháromszéki nagyközség polgármestere korábban a Krónikának úgy nyilatkozott: örülnek, hogy a tej-kiflinél több és jobb minőségű ételt kapnak a gyerekek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés