Hirdetés

Várják Sepsiszentgyörgyre a leendő agrármérnököket

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Elkészültek a munkálatok, a termeket is felszerelték, hétfőn pedig az iratkozás is megkezdődik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sepsiszentgyörgyi oktatási központjában.

Bencze Melinda

2015. július 09., 19:172015. július 09., 19:17

Székely Gyula, az intézmény vezetője (képünkön) elmondta, hogy a felsőoktatási intézmény, valamint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat együttműködése eredményeként elkészült a Csíki utca 50. szám alatti épület korszerűsítése, amely a jelenlegi egyetemi oktatás követelményeinek megfelelően lett kialakítva.

A volt Gámán János Szakközépiskola – a helyiek által traktoriskolaként ismert – épületcsoportjában összesen 16 labor, két szemináriumi terem, valamint egy amfiteátrum is helyet kapott. Az épület külső munkálatainak finanszírozását az önkormányzat vállalta fel, míg a belső felújítást és a korszerű berendezésekkel felszerelt termeket az egyetem végezte több, mint 1 millió eurós keretösszegből.

Már a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző ügynökség (ARACIS) szakbizottsága is megtette ellenőrző látogatását, és kibocsátotta a hét évig érvényes ideiglenes működési engedélyt, mesélte Székely Gyula. Mint mondta, az agrármérnöki szakhoz 17 labort kértek az engedélyeztetéshez, egyet a korszerűen felszerelt csíkszeredai karon, 16-ot pedig a sepsiszentgyörgyi épületben használnak majd a hallgatók, ecsetelte az igazgató.

Kifejtette, a laborok nyolc darab két személyes paddal vannak berendezve, illetve mikroszkópokkal és az agronómia területén használt különböző tárgyakkal vannak felszerelve, mint például földmérésre vagy légnyomásmérésére alkalmas eszközökkel. Már a tangazdaság kialakítására szükséges öthektárnyi területet is megvásárolta a Sapientia EMTE, Székely Gyula szerint ezt legalább 20 hektárnyira szeretnék bővíteni, hogy különböző kísérleteknek is megfeleljen a terület.

A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tagozata évfolyamonként 30 diák taníttatását tudja biztosítani, a nyári felvételi időszakban jelentkezők számára 25 tandíjmentes és öt tandíjas helyet hirdetnek meg. A fizetős helyeken évenként 400 eurót kell lepengetnie a diákoknak.

A felvételi időszakot július 13–18. között zajlik az agrármérnöki, kertészmérnöki és tájépítés mérnöki szakon, a bejutási jegy megállapításakor az érettségi átlagot veszik figyelembe. Mivel a háromszéki tagozat adminisztrációs szempontból a marosvásárhelyi kar alá tartozik, így a sepsiszentgyörgyi oktatási központban a marosvásárhelyi szakokra is be lehet iratkozni.

Székely Gyula elmondása szerint nem titkolt céljuk, hogy új szakokat is lehozzanak Sepsiszentgyörgyre, azonban ahhoz, hogy különálló karként működhessenek, legalább 6–7 éves munka eredményeit kell felmutatniuk. Magyarországról hét tanár fog besegíteni az oktatásba a gödöllői Szent István Egyetemről és a Nyíregyházi Főiskoláról.

A keretbe 17 tanári állás szerepel, ám a tanterv követésének érdekében több szakembert vonnak be ezekre a helyekre, így összesen 29 tanár fogja oktatni a hallgatókat. A jövőben erdészmérnöki szak indítását szorgalmazzák, erről leghamarabb jövő év elején tudnak meg további információkkal szolgálni.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés