
Fotó: Veres Nándor
Százötven középiskolást tudnak elszállásolni Csíkszereda új kollégiumában, amely a Márton Áron Tehetséggondozó Központ nevet veszi fel.
2016. augusztus 31., 13:422016. augusztus 31., 13:42
A magyarországi támogatásból megépített vadonatúj létesítményt – amelyen már az utolsó simításokat végzik –, illetve az ezzel egyszerre felhúzott sportlelátót a tanév első napján, szeptember 12-én avatják fel. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján rámutatott: a városi labdarúgópálya mellett felépített ingatlan Erdély egyik legkorszerűbb középiskolás kollégiuma lesz.
Az elnevezésről egyébként arra való tekintettel döntöttek, hogy Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága Márton Áron-emlékévnek nyilvánította 2016-ot. Az elöljáró – aki a projekt menedzsere volt – azt is elmondta: a létesítmény 200 férőhelyes, ebből 150-et bocsátanak a diákok rendelkezésére, ötvenet pedig a Székelyföldi Labdarúgó-akadémia tagjainak tartanak fenn. A bentlakásban helyet kapó középiskolásoknak étkezést is biztosítanak, ez a szállással együtt havi 400 lejbe kerül. Mindegyik szobában internet-hozzáférést biztosítanak, Ráduly szerint pedig a feltételek és a körülmények egy háromcsillagos szálloda szintjén állnak. Hozzátette: már folyamatban van a személyzet alkalmazása.
Nem tudták átadni a Márton Áron Gimnáziumnak
A tehetséggondozó központot a Szent Kereszt-plébánia és a labdarúgó-akadémiát üzemeltető Futball Klub (FK) Csíkszereda fogja működtetni. Szondy Zoltán, az akadémia elnöke arról számolt be: az eredeti elképzelés szerint a létesítményt átadták volna a Márton Áron Gimnáziumnak, a kollégiumot így a csíkszeredai önkormányzat és a Hargita megyei tanfelügyelőség működtette volna – „mint közpénzből élő” intézmények. „Normális országban ez így is lett volna rendjén” – magyarázta Szondy, elmondása szerint viszont hosszas egyeztetés után kiderült, hogy ez nem fog működni, mert nem könnyű beépíteni valamit az állami rendszerbe úgy, hogy az mindenkinek megfeleljen.
„Talán nem lett volna jó vége, ha egy magyarországi közpénzből felépített épületet átadtunk volna a román oktatási minisztériumnak vagy az önkormányzatnak, hiszen láthattuk, milyen látványos változások mehetnek végbe rövid idő alatt. Ezért úgy láttuk jónak, ha a mi ügykezelésünkben marad a központ” – fogalmazott a fociakadémia elnöke, aki azonban nem adott további magyarázatot. Szondy kifejtette: nemcsak a Márton Áron Gimnázium tanulóit, hanem más középiskolákba járó, jól tanuló, kiváló magaviseletű diákokat is várnak a kollégiumba. „Szállás és étkezés mellett nevelést is kapnak itt a gyermekek” – hangsúlyozta.
Ötvennégy bentlakásszobát alakítottak ki
Az épület felépítése 3,8 millió euróba került, a bútorokért, berendezésekért és a közművesítésért további 700 ezer eurót kellett fizetni. Korábban szó volt arról, hogy a csíkszeredai önkormányzat fedezi a közművesítést, végül azonban ezt is az FK Csíkszereda vállalta. A kollégiumban többnyire belső munkálatok vannak még hátra. A sajtótájékoztató után Ráduly Róbert Kálmán körbevezette az ingatlanban a sajtó képviselőt.
A földszinten öltözők, a sportorvosi rendelő, edzőterem, rehabilitációs helyiség, étkezde, konyha, mosoda és szárító kapott helyet, a három emeleten pedig 54 bentlakásszobát, közösségi termeket, tanulószobákat alakítottak ki. A 975 férőhelyes lelátót az épület nyugati részén építették fel, a létesítményen két fémszerkezetes lépcsőt húztak fel a két oldalon, és egy vészkijáratot is létrehoztak.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
szóljon hozzá!