Hirdetés

Van jövő, de óvni kell: újabb magyar óvodai csoportot kérnek Györgyfalván

A megnövekedett gyereklétszám új magyar óvodai csoportot „követel” Györgyfalván •  Fotó: Fejér Ákos

A megnövekedett gyereklétszám új magyar óvodai csoportot „követel” Györgyfalván

Fotó: Fejér Ákos

Szeptember elején vitatja meg a Kolozs megyei tanfelügyelőség, hogy van-e lehetőség a Kolozsvár melletti Györgyfalván egy második magyar nyelvű óvodai csoport létrehozására. Ennek érdekében a szülők több kérvényt is benyújtottak.

Kiss Előd-Gergely

2017. július 11., 09:172017. július 11., 09:17

2017. július 11., 09:192017. július 11., 09:19

Új, egy második magyar nyelvű óvodai csoport létrehozását kérik a Kolozsvár melletti Györgyfalván élő szülők, akik hétfői közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a faluba az utóbbi időben rengeteg fiatal, kisgyerekes család költözött ki, a tendencia pedig folytatódik,

a demográfiai mutatók tehát egyértelműen pozitívak, ezért nagy szükség lenne még egy csoportra, a Kolozs megyei tanfelügyelőségtől azonban egyelőre csak szóbeli ígéretet kaptak.

Hirdetés

A közlemény szerint Györgyfalva óvodájába a 2017/2018-as tanévre 38 magyar kisgyereket írattak be, ezen felül 12 olyan gyermek neve került fel a listára, akik 2018-ban töltik be a 3 évet, szüleik azonban már most kifejezték igényüket, hogy a kicsik a falu óvodájába járjanak.

A szülők aláírásokat gyűjtöttek, majd kérvényt nyújtottak be az iskola – amelyhez az óvoda tartozik – vezetőtanácsához, a tanfelügyelőséghez és a prefektushoz. A tanfelügyelőségtől szóbeli ígéretet kaptak, hogy augusztus végén rendeződik a györgyfalvi óvoda sorsa, a szülők így remélik, hogy a következő tanévben létrehozzák a második csoportot, és sikerül új óvónőt is találni az új csoport mellé.

Nem léphetik át a szaktárca által jóváhagyott keretszámokat

Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának megerősítette, hogy a györgyfalvi szülők kérést juttattak el hozzájuk, a megyei intézmény vezetőtanácsa viszont úgy döntött:

az ilyen jellegű témákat szeptember első felében bírálják el.

Akkorra derül ki ugyanis, hogy hány óvodai csoport és iskolai osztály lesz, amely a jóváhagyás ellenére létszámhiány miatt mégsem tud elindulni. Szerinte egyelőre nincs mit tenni, az oktatási minisztérium ugyanis az elfogadott beiskolázási tervben szereplő számokon felül nem engedélyez plusznormákat, azaz osztályokat, csoportokat és az ezekhez tartozó pedagógusi állásokat.

•  Fotó: Fejér Ákos Galéria

Fotó: Fejér Ákos

Viszont rendszeresen megtörténik, hogy a megye egyes településein nem jön ki a minimális gyermeklétszám, ezért engedélyezett csoportok és osztályok nem tudnak elindulni, így

lehetőség van az átcsoportosításra.

Ezért várnak szeptemberig, amikor tisztán fognak látni. Török optimista, mint rámutatott: tisztában vannak a demográfiai adatokkal és változásokkal, ezért szerinte indokolt Györgyfalván a második óvodai csoport létrehozása. Ugyanakkor arra kéri a szülőket, akiknek gyermeke eddig máshova járt, de szeretnék Györgyfalván óvodába íratni, hogy töröltessék a kicsiket a másik adatbázisból.

„Az nem fordulhat elő, hogy egy gyerek szerepeljen egy már működő és egy ezután induló óvoda nyilvántartásában. Ha ezeket a lépéseket megteszik a szülők, minden bizonnyal összegyűl a szükséges létszám” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.

Török türelemre intette a szülőket,

és azt is elmondta, hogy megyeszerte több ilyen kérés is érkezett, például Jegenyén, Szamosújváron, Désen és Szászfenesen – ahová ugyancsak rengeteg kolozsvári család kiköltözött – is újabb óvodai csoportokat kérnek a szülők. „Mindenhol támogatjuk az új csoportok létrejöttét, az egyetlen akadály, hogy a szaktárca által jóváhagyott keretszámokat nem lehet túllépni” – összegzett Török.

Igyekeznek meggyőzni a Kolozs megyei főtanfelügyelőt

Támogatásáról biztosította a györgyfalvi szülőket Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki egyébként év elején többedmagával a megye magyar nyelvű oktatásának megerősítését célzó stratégia kidolgozását ígérte. Csoma a Krónikának elmondta: a györgyfalvi helyzetről egyeztetett Török Zoltánnal, és

tisztában van azzal, hogy nagyon sokan költöznek ki a faluba, ezért szükség van az oktatási hálózat bővítésére.

Hozzátette: a közeljövőben tárgyalni fog Valentin Cuibus főtanfelügyelővel, reméli, hogy „sikerül őt is meggyőzni az óvodai csoport szükségességéről”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Család karácsony idején: hogyan változik a család fogalma a fiatal felnőttek szemszögéből

A karácsony a családi együttlétek ideje, ám a fiatalok számára gyakran árnyaltabb a kép. Pszichológus, lelkipásztor és fiatalok tapasztalatai alapján közelítjük meg, miként élik meg a családi kötelékeket a távolság és az önállósodás kihívásai mellett.

Család karácsony idején: hogyan változik a család fogalma a fiatal felnőttek szemszögéből
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba

Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba
2025. december 20., szombat

Halálos munkabaleset történt Temes megyében

Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.

Halálos munkabaleset történt Temes megyében
2025. december 19., péntek

Antiszemita bejegyzések miatt őrizetbe vettek egy férfit Maros megyében

A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.

Antiszemita bejegyzések miatt őrizetbe vettek egy férfit Maros megyében
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Nagyváradon csaptak le a belga hatóságok által keresett kábítószer-kereskedőre

A belga rendőrség által körözött romániai férfit vettek őrizetbe Nagyváradon, megkezdődött a gyanúsított kiadatási eljárása a belga hatóságok felé. A kábítószer-kereskedő Romániába történő hazatérte után bukott le.

Nagyváradon csaptak le a belga hatóságok által keresett kábítószer-kereskedőre
2025. december 19., péntek

Eladó a kápolnási kastély, a megyei önkormányzat mérlegeli a műemlék megvásárlását

A versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi–Teleki-kastélyban hatvan éven át elmegyógyintézet működött, állapota leromlott. A jelenlegi tulajdonos 800 ezer euróért eladná.

Eladó a kápolnási kastély, a megyei önkormányzat mérlegeli a műemlék megvásárlását
2025. december 19., péntek

Rablók csaptak le éjnek idején egy idős férfira Szilágy megyében

Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon éjszaka bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit.

Rablók csaptak le éjnek idején egy idős férfira Szilágy megyében
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Erdélyből három új repülőjáratot indít a Wizz Air

A Romániában vezetőnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy 2026-ban négy új járatot indít az országból, hármat Kolozsvár és egyet Bukarest repülőteréről.

Erdélyből három új repülőjáratot indít a Wizz Air
2025. december 19., péntek

Rekordszámú távoltartási végzés Brassó megyében: előzetesbe kerül, aki megszegi

Egy 73 éves brassói férfit vett 24 órára őrizetbe a rendőrség, miután megszegte a feleségével szembeni erőszak miatt elrendelt távoltartási végzést. A bíróság ezt követően 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.

Rekordszámú távoltartási végzés Brassó megyében: előzetesbe kerül, aki megszegi
2025. december 19., péntek

Nagyvárad: egy munkás véletlenül elvágott egy kábelt, beragadtak a sorompók az összes parkolóházban és mélygarázsban

Leállt a forgalom pénteken az összes nagyváradi parkolóházban és mélygarázsban: az érintettek panaszai szerint a bejárati sorompók nem nyíltak fel, így akik be akartak hajtani, nem tudtak bejutni, akik pedig bent voltak, beragadtak.

Nagyvárad: egy munkás véletlenül elvágott egy kábelt, beragadtak a sorompók az összes parkolóházban és mélygarázsban
Hirdetés
Hirdetés