
Fotó: Kiss Gábor
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma csütörtöki kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét – tájékoztatta az MTI-t Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a kuratórium elnöke.
2016. április 21., 22:142016. április 21., 22:14
2016. április 21., 22:362016. április 21., 22:36
Kató Béla elmondta, a terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig szünetelteti. Átalakul ugyanakkor a felsőoktatási intézmény struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat is összevonnak. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos (közel 400 ezer euró) éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem elkezdje visszafizetni a felhalmozott adósságát.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy – mint azt a Krónika tavaly novemberben feltárta – a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. A belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy a kuratórium „egyéves próbaidőt” szabott. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását. A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen. Hozzátette, a kancellár az intézményfenntartó fennhatósága alatt fejtené ki tevékenységét, együttműködve az egyetem rektorával és vezető testületeivel. A Sapientia Alapítvány kuratóriuma arról is határozott, hogy a 2016-17-es tanév első félévét követően megvizsgálja a cselekvési terv hozadékait, és az eredmények függvényében határoz majd a további lépésekről.
Pálfi József, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta: az angol-román, a magyar-román és a filozófia alapszakot, valamint a kortárs politikai filozófia mesterszakot szüntetik meg, és az angol-magyar, angol-német, magyar-német és magyar-angol alapszakok meghirdetését szüneteltetik. Hozzátette: valamennyi szakon kevés a hallgató. Pálfi József nyomatékosította: a megszorítások nem érintik azokat a hallgatókat, akik már elkezdték ezeken a szakokon a tanulmányaikat. Felelősséget vállalnak azért, hogy valamennyien befejezhessék a tanulmányaikat és diplomát kaphassanak.
A rektor azt is megemlítette, hogy a cselekvési tervet az egyetem szenátusának is el kell fogadnia. Hozzátette: elismerésnek tekinti, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma tárgyalási alapnak tekintette az elmúlt két-három hónapban kidolgozott tervet.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. A két oktatási intézménynek folyósított magyar költségvetési támogatást a Sapientia Alapítvány kezeli.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!