
Marosvásárhelyen a polgármesteri szék megszerzése a fontos, ami jelen pillanatban semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy a jelenlegi elöljáró ellen folyik-e eljárás, illetve indul-e a jövő évi választáson – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Kelemen Hunor.
2015. december 17., 17:232015. december 17., 17:23
Kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke egyértelművé tette, továbbra sem híve az EMNP által javasolt helyi magyar koalíciónak az önkormányzati megmérettetés tekintetében. Arra azonban lehetőséget lát, hogy Soós Zoltán ne az RMDSZ, hanem a magyar összefogás jelöltjeként, akár mindhárom alakulat jele alatt pályázza meg a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget.
Kelemen Hunor tudomása szerint Dorin Florea fontolgatja, hogy 2016-ban függetlenként indul ötödik mandátumáért, és elképzelhető az is, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hallgatólagosan támogatni fogja. Mint megírtuk, Marian Petrache, a PNL első alelnöke lapunknak elmondta, az alakulat által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Florea nem indulhat liberális színekben.
Kérdésünkre, miszerint ez az eshetőség növeli-e az RMDSZ összefogási kényszerét, Kelemen közölte: a szövetségnek nem szabad ilyen körülményekhez igazítania az álláspontját, mert abból szerinte rossz döntések fognak születni. „A legfontosabb, hogy a magyar emberekkel megértessük: van esély magyar polgármestert választani Marosvásárhelyen. Annál is inkább, mivel egy szeptemberi közvélemény-kutatás szerint a város magyarságának 54 százaléka úgy gondolja, hogy mindegy a polgármester nemzetisége. Őket kell meggyőzni, hogy a magyar jelöltre szavazzanak, aki nem RMDSZ-es, nem a néppárté, hanem magyar\" – jelentette ki a politikus.
Aki egyébként Soós Zoltán lehetséges közös jelölésének formájáról a napokban szélesebb körben is egyeztet, pénteken ugyanis Biró Zsolt MPP-, hétfőn pedig Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. (A szövetség meghosszabbítani készül együttműködését a polgáriakkal az önkormányzati és a parlamenti választásokra, pénteken ennek feltételeit rögzítő megállapodást ír alá a két alakulat vezetője).
Tasnádi tiltakozás
Nincs rendben – válaszolta tömören kérdésünkre Kelemen Hunor, amikor arról faggattuk: helyénvaló-e, hogy a bukaresti belügyminisztérium a helyi lakosok és elöljárók megkérdezése nélkül döntöttek egy menekülttábor létrehozásáról a Szatmár megyei Tasnádon.
A partiumi kisvárosban egyre nagyobb az elégedetlenség a tervezett létesítmény miatt. Adrian Ştef megyei tanácselnök felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány illetékesei a döntés előtt nem konzultált a helyiekkel. Leszögezte, mindent elkövetnek a termálfürdő közelében helyet kapó, hatszáz férőhelyes menekülttábor megnyitása ellen, amely Vasile Mitraşcă polgármester szerint veszélybe sodorhatja a fürdőváros turizmusát. A szatmári RMDSZ bejelentette, lakossági konzultációt indít az ügyben.
Évértékelőjében Kelemen Hunor politikai értelemben atipikusnak nevezte az idei esztendőt amiatt, hogy a bukaresti Colectiv-tűzvész után kirobbant utcai tüntetések nyomására a Ponta-kabinet lemondott, „román találmányként\" pedig technokrata kormány alakult, amelynek se többsége, se ellenzéke.
A politikus szerint a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak számít. Emlékeztetett: az év elején a belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított, majd két héttel ezelőtt jött a kézdivásárhelyi „össznemzeti hisztéria\", amelynek során az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy számos, a parlament által megszavazott törvényeket nem alkalmazzák, vagy bírósági ítéletekkel korlátozzák a végrehajtását, többek között a himnuszénekléstől a közösségi jelképekig és a különböző magyar feliratok eltüntetéséig.
Kelemen a jövő év prioritásai közé sorolta az idei áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett újratervezés végrehajtását egészen a jövő évi parlamenti választásokig. Közölte, az alakulat jövőre sok új arccal, más politikai megközelítéssel, stílussal próbál majd megfelelni a magyar közösség elvárásainak. Az önkormányzati megmérettetés tekintetében áprilisban véglegesítik a jelöltlistákat, a cél pedig a jelenlegi 203 polgármesteri tisztség megőrzése, illetve a korábban elveszített elöljárói székek visszaszerzése.
Kelemen elmondta, nem szavazta meg a honatyák számára különnyugdíjat biztosító törvényjavaslatot, és azt javasolta RMDSZ-es képviselő- és szenátortársainak, hogy ők se támogassák. Hozzátette, nem örül, hogy ennek ellenére néhány magyar honatya támogatta a jogszabályt, ám szerinte nem a szövetség frakcióinak többsége.
Kérdésünkre tiszteletreméltó gesztusnak nevezte Mircea Ionescu Quintusnak, a PNL tiszteletbeli elnökének szándékát, miszerint nem kér a speciális illetményből, amelyet vissza fog utasítani. Kelemen úgy véli, a jövőben valamilyen megoldást kell találni az olyan honatyák esetére, akik parlamenti mandátumuk lejárta után nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, szerinte azonban a mostani nem megfelelő ennek a kérdésnek a rendezésére.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!