Hirdetés

Vádat emeltek az Apostu-házaspár, Călin Stoia és Aspazia Droniuc ellen

Vádat emelt csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Sorin Apostu, Kolozsvár felfüggesztett polgármestere, felesége, Monica Apostu, valamint Călin Stoia és Aspazia Droniuc vállalkozók ellen korrupciós bűncselekmények miatt.

Hírösszefoglaló

2011. december 29., 15:062011. december 29., 15:06

A vádirat szerint – amit csütörtökön adott át a DNA a Kolozs Megyei Táblabíróságnak – Sorin Apostut befolyással való visszaélés, csúszópénz elfogadása, pénzmosás és jogtalan haszonszerzéssel vádolják az ügyészek.

A tisztségéből felfüggesztett polgármester felesége, Monica Apostu ügyvéd befolyással való visszaélésben, illetve csúszópénz elfogadásában való bűnrészesség, pénzmosás és csalás miatt áll a bíróság elé.

Călin Stoia üzletembert megvesztegetéssel, pénzmosással és csalással vádolják, míg Aspazia Droniuc ellen megvesztegetés, pénzmosás és csalás a vád.

A Mediafax hírügynökség igazságszolgáltatási forrásokból úgy tudja, a DNA-vizsgálat eredményeképpen egy másik ügyben is eljárás folyik különböző korrupciós bűncselekmények miatt többek között Bogdan Petrina kolozsvári építész, Musztafa Bekar és Simion Mureşan vállalkozók, a polgármesteri hivatallal szerződéses viszonyban álló Kiat kft., illetve Eelectrogrup társtulajdonosai, Marian Stancu, a Dăbuleni-i dinnyetermelők képviselője, valamint Apostu sofőrje, Ioan Ploscar ellen.

Mint ismeretes, Sorin Apostut és Călin Stoiát november elején helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. Apostut azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években összesen mintegy 94 ezer euró értékben vett el csúszópénzt vállalkozóktól a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzési eljárások kedvező eredménye fejében.

Legfelsőbb bíróság: Sorin Apostu rács mögött marad

A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen elutasította Sorin Apostu feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. Apostu azt követően fellebbezzett, hogy a Kolozs Megyei Táblabíróság december 21-én elutasította a felfüggesztett polgármester kérelmét.

Apostut és Călin Stoiát november 11-re virradóra helyezték előzetes letartóztatásba 29 napra, ezt követően a táblabíróság további 30 nappal meghosszabbította vizsgálati fogságuk idejét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés