Ünnepi étel hajléktalanoknak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad n Hosszú sorok kígyóznak a Bunyitai ligetben felállított ingyenkonyhánál Gulyásleves, babgulyás, csirkehús makarónival – az egyszer használatos tányérokba kanalazott meleg ebédért nemcsak a hajléktalanok állnak sorba Nagyváradon, bár a helyi önkormányzat, az Ecclesia Mater Alapítvány és a hollandiai Hulp Hoost Europa Alapítvány tizedik alkalommal megszervezett akciója elsősorban őket célozza meg. Az otthontalanok szerencséje, hogy a szokásos decemberi havas-hideg napok idén elmaradtak, így a nyilvántartott közel háromszáz személynek nem kell fogcsikorgató hidegben vacognia.

2006. december 27., 00:002006. december 27., 00:00

Karácsony első napján a fizikai táplálékot lelki feltöltődés is kiegészítette, az összegyűlteknek magyarul és románul Fazakas Sándor református lelkész hirdetett igét. Az akció idén december 21. és január 6. között tart, a déli órákban bizony hosszan kanyarognak a sorok a Bunyitai ligetben. A meleg ennivalót a Gutenberg utcai hajléktalanszálló konyháján készítik el. Ferencz István, a menedékhely igazgatója elmondta, a konyhát sikerült korszerűen felszerelni, és új főzőedényekkel is ellátták. „Ide a parkba naponta 60 adag ennivalót hozunk ki, a menü mindennap változik, az egytálételeket a konyhánkon készítjük el – mondta el Ferencz István. – Nemcsak otthontalanok jönnek, hanem nyugdíjasok meg olyan nagycsaládosok is, akiknek karácsonykor sem telik meleg ételre.”
Többen ételhordókkal érkeznek. Az egyik fiatal nő azt meséli, hogy három gyermekének visz ennivalót. Egyedül neveli őket, munkahelye, férje nincs, néhány hete egy lebontásra ítélt házban húzzák meg magukat. A meleg ebédért egy jól öltözött fiatalember is sorbaáll, ő szellemi fogyatékosként rokkantnyugdíjból él. Amióta édesanyja kitagadta, egy ideig a diófási elmegyógyintézetben lakott, onnan kikerülve lépcsőházakban, pincékben húzza meg magát. „Tudnék én főzni – magyarázza félszegen –, ha lenne miből meg hol.” Így hát neki is a parkban, a sorstársakkal elfogyasztott közös ebéd jelenti az ünnepet.
Az étel kiosztásában önkéntesek segítenek. „Tudomásunkra jutott, hogy hajléktalanok laknak egy kiégett romos épületben, elmentünk hát oda tegnap egy fazék étellel – meséli Vasile Constantin Nenciu, az egyik önkéntes. – Még én is meglepődtem a látványtól, ami fogadott: mint a földből kinőtt növények, úgy jelentek meg a csupasz falak közül az emberek, egy-két éves gyermekek pucéran, néhányuk egy szál pólóban. Mára aztán készítettünk külön csomagokat a kisgyermekes anyukáknak, ezekbe ruhát, cipőt, játékokat, írószereket is csomagoltunk.”
A Gutenberg utcában néhány évvel ezelőtt készült el az otthontalanokat befogadó emeletes épület, ahol több szobában emeletes ágyakon 60 főt – egy teremben nőket, a többiben férfiakat – tudnak elszállásolni. Az otthonban lehetőség van tisztálkodásra, mosásra is, a nyolc állandó alkalmazottat az önkormányzat fizeti, és egy orvos is szolgálatot teljesít. Az elmúlt években a melegedő a nagy hidegek idején szűknek bizonyult, ezért idén két konténer típusú szobával tervezték bővíteni. Végül ez nem valósult meg: bár a városvezetés félretett erre a célra 40 ezer eurót, a meghirdetett versenytárgyaláson az érdeklődő öt vállalkozásból egy sem jelent meg. A hajléktalanszálló vezetőségének egy másik terve viszont közeleg a megvalósításhoz: hulladékfeldolgozó létesítésére pályázatot nyertek el a Román Szociális Fejlesztési Alaptól. Mivel azonban a holland partnerszervezettől még nem érkezett meg a pénz, a műhelyeknek átalakított ingatlanról hiányoznak az ajtók és az ablakok, így a termelést sem tudták mindeddig beindítani. A műhelyben szőnyegek, ipari törlőkendők gyártását tervezik. „Ebben az épületben munkára szeretnénk nevelni a hajléktalanszálló lakóit – tette hozzá Ferencz István. – A tervünk az, hogy a bejelentkezésétől számított egy éven belül mindenki munkát és megélhetést tudjon szerezni magának.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút