
Legtöbb négy éven belül megindulhat a hajóforgalom Románia és Szerbia között a Bega-csatornán
Az Európai Unió támogatásával teszik újra hajózhatóvá Romániában és Szerbiában is a Temesvárt a Tiszával összekötő Bega-csatornát – közölte szerdán internetes oldalán az Adevărul napilap.
2017. augusztus 02., 22:412017. augusztus 02., 22:41
2017. augusztus 02., 22:432017. augusztus 02., 22:43
A lap híradása szerint a Temes megyei önkormányzat és a Bánsági Vízmedence Vízügyi Igazgatósága (ABAB) szerdán írta alá a szerződést a Bega-csatorna hajózási infrastruktúrájának a helyreállítása elnevezésű projekt finanszírozásáról. A Románia–Szerbia interregionális fejlesztési program keretében megvalósuló projekt értéke csaknem 14 millió euró, melynek felét Romániában, felét pedig Szerbiában használhatják fel.
A romániai költségek 85 százalékát az Európai Unió forrásaiból, 13 százalékát a román költségvetésből, két százalékát pedig a Temes megyei önkormányzat költségvetéséből biztosítják. A Bega-csatorna romániai szakaszán felújítják a románszentmihályi zsilipet, vásárolnak két uszályt és egy kotróhajót, és elkészítik a csatorna melletti határátkelőhely megvalósíthatósági tanulmányát.
Vajdaság tartomány a projekt keretében felújíttatja a felsőittebei és a begafői zsilipeket, kotróhajót vásárol a csatorna karbantartására, és megépíti a csatorna melletti kerékpárutat.
Hozzátette, ehhez az is szükséges, hogy a vajdasági kormány is hozzájáruljon a vízi határátkelő megnyitásához.
A Bánságban a 18. század elején berendezkedő osztrák adminisztráció 1732-ben tette hajózhatóvá a Bega-csatornát. A 19. században duzzasztógátakkal és zsilipekkel érték el, hogy immár nagyobb hajók is eljuthattak Temesvárra.
A hajózható Bega-csatorna alapozta meg Temesvár és a Bánság gazdasági felemelkedését. Az itt megtermelt gabonát, később pedig a Temesváron gyártott ipari termékeket is vízi úton szállították el. Hajón érkeztek Temesvárra a városban épült gyárak berendezései és 1857-ben az épülő Szeged-Temesvár vasútvonal első gőzmozdonyai is.
A begai hajózást a trianoni határok lehetetlenítették el. A Románia és Jugoszlávia közötti hajóforgalom 1958-ban állt le végképp. A Moszkvából irányított Jugoszlávia-ellenes kampány idején ráccsal zárták el a Bega medrét, hogy még búvárok se juthassanak át a folyón egyik országból a másikba. A csatorna romániai szakaszán az 1960-as évekig közlekedtek hajók.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!