
Fotó: Kolozs Megyei Tanács
Európai uniós forrásokból újítaná fel a Kolozs megyei önkormányzat az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak helyet adó kolozsvári Redut épületét, az erre vonatkozó határozatot legutóbbi ülésén fogadta el a megyei tanács.
2018. május 30., 19:142018. május 30., 19:14
Vákár István alelnök a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben rámutatott: a megyei önkormányzat tavaly márciusban többéves restaurálási ütemtervet fogadott el a műemlék épület felújítására, a most meghirdetett európai uniós pályázati lehetőseg pedig tehermentesítené a megyei költségvetést. „Elsődleges számunkra, hogy a számos történelmi eseménynek helyszínéül szolgáló belvárosi épület hamarosan teljes pompájában fogadhassa a látogatókat” – fogalmazott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke.
A Regionális Operatív Program keretében meghirdetett, felújítás alatt levő épületekre vonatkozó pályázati kiírás a kulturális és természeti örökség védelmét, megőrzését és népszerűsítését célzó tengelyben szerepel.
A beruházás az épület külső és belső javítási munkálatait foglalja magába, többek között a homlokzat és tetőszerkezet restaurálását. A megyei tanács ugyanakkor arra vonatkozóan is határozatot fogadott el, hogy a kincses városban egy épületbe költöztessék a gyermekgyógyászati szolgáltatásokat, ennek érdekében pedig elkezdjék az ingatlanvásárlási folyamatot. Erre főként azért van szükség, mert a jelenlegi gyermekkórház egy részét visszaigényelték régi tulajdonosai, a többi részleg pedig a város különböző részein működik.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!