
Fotó: Iulian Oiancia
Európai uniós finanszírozással, 14 millió lejes beruházás keretében újul meg a Nagyvárad melletti Félixfürdő. A váradszentmártoni önkormányzat a szomszédos Püspökfürdőt is hasonló módon fejlesztené.
2017. december 14., 10:302017. december 14., 10:30
2017. december 14., 10:352017. december 14., 10:35
Több mint 14 millió lejes beruházás keretében kap új arculatot a Nagyvárad melletti Félixfürdő a Regionális Operatív Program keretében finanszírozást nyert pályázat révén.
A román turizmus lótusza című pályázat elkészítését még márciusban jelentette be Cristian Laza, a megyeszékhellyel szomszédos község polgármestere. A község – melyhez egyébként a Félixfürdővel szomszédos Püspökfürdő is tartozik – vezetése elsősorban a fürdőtelep infrastruktúráját tenné rendbe az uniós pénzből.
Az elöljáró akkor a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy
és a mozgóárusok többéves problémáját is megoldanák.
A tervek szerint a főutca aszfaltozásán kívül új parkolóhelyeket hoznak létre, a központban artézi kutas terecskét alakítanak ki, amelytől kövezett promenád vezet a rendőrségig, de mellette kerékpárutat is kialakítanak a biciklivel közlekedő turisták számára.

Belső- és Észak-Erdély 17 jelentős műemlék épülete újul meg a következő években a Regionális Operatív Program keretében. Többek között a kolozsvári Szent Mihály-templom, a szatmárnémeti székesegyház, a besztercei evangélikus templom és több kastély részesül vissza nem térítendő uniós támogatásban.&
De a tervek szerint Félixfürdő népszerűsítésére is áldozna az önkormányzat, mely a településmárkázás mellett saját honlapon, szórólapokon és vásárokon ismertetné a termálvizéről híres fürdőtelepet.
A beruházásra szintén Regionális Operatív Program révén szerezne támogatást a községvezetés, a község honlapján ismertetett pályázat az utak és járdák helyreállítása mellett térrendezési munkálatokra, zöldövezetek kialakítására is kitér, de korszerűsítenék a közvilágítást és vásárolnának új utcai bútorzatot is. A fürdőtelep népszerűsítése, illetve wifi-pontok kialakítása szintén szerepel a tervek között.
Mint ismeretes, a Nagyvárad melletti üdülőhelyeket magában foglaló Szentmártont a város polgármestere, Ilie Bolojan a megyeszékhelyhez akarta csatolni.
rámutatva, a város inkább képes lenne az infrastruktúrafejlesztésre, több látogatót tudna vonzani. Bár a szentmártoni referendum sikeres volt, érdeklődés hiányában Váradon kétszer is elbukott a projekt, ráadásul azáltal, hogy a község élére a korábbi elöljáró, a PNL-es Lucian Popuș helyett a szociáldemokrata Cristian Laza került, már nem mutatkozik esély arra, hogy megvalósuljon Bolojan terve.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!