
Fotó: Benkő Erika sajtóirodája
„Ukrajna mereven elzárkózik az ideális megoldásoktól, ám fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy az oktatási törvényt differenciáltan alkalmazza az uniós tagországok hivatalos nyelvének esetében” – foglalta össze ukrajnai látogatásának következtetéseit Benkő Erika.
2017. október 16., 18:072017. október 16., 18:07
A Kovászna megyei képviselő a parlament speciális bizottságának tagjaként vett részt a látogatáson, amelynek során az ukrán pártok képviselőivel találkoztak, majd Bukarestben Pavlo Klimkin külügyminiszterrel, valamint Oleksandr Bankov nagykövettel egyeztettek. A bizottság azért jött létre, hogy az ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének hosszú távú hatásait vizsgálja.
és folyamatosan azt hangoztatja, hogy a törvény a kisebbségek érdekeit szolgálja, miközben az oktatási törvény rendelkezései világosan mutatják, hogy Ukrajna nemzetépítő törekvéseit az asszimilációra és a nemzetiségek teljes önfeladására alapozza” – mutatott rá az RMDSZ politikusa.
Kifejtette: a feszült hangulatú megbeszélésen kitért arra is, hogy a nemzeti közösségekkel való konzultáció elengedhetetlen a jövőjükkel kapcsolatosan, és amennyiben Ukrajna céljának tekinti az uniós csatlakozást, nem veszélyeztetheti a kisebbségek alapvető jogait. A képviselő szerint a bukaresti találkozón már körvonalazódott egy lehetséges megoldás, az ukrán külügyminiszter azt mondta, megvárják a Velencei Bizottság döntését a törvénnyel kapcsolatban, ám
Benkő Erika valószínűnek tartja, hogy a továbbiakban többször is szóba fog kerülni ez az elképzelés.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
szóljon hozzá!