Hirdetés

Újraszabott társulás

Késik a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzése. A Szövetség a Székelyföldért Egyesület bírósági bejegyzésének több hónapos késlekedését eredményezheti, hogy 17 háromszéki önkormányzat kénytelen visszavonni a társulásról szóló határozatát. György Ervin, Kovászna megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányhivatal eredetileg 16 önkormányzatot szólított fel a törvényesség betartására.

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

Kiderült azonban, hogy a sepsiszentgyörgyi tanács sem tartotta be az átláthatósági törvény előírásait, azaz nem hozták nyilvánosságra a tervezetet a határozat elfogadása előtt 30 nappal, hogy a lakóknak lehetőségük nyíljon a véleményezésre. Hasonló okokból a szentgyörgyi tanácsnak a Pro Barcaság Egyesület megalakításáról szóló határozatát is vissza kell vonnia.
A háromszéki prefektus szerint valamennyi érintett önkormányzat hajlandó visszavonni határozatát, és újra kezdeni az elfogadási procedúrát. „Ha a napokban közszemlére bocsátják a határozattervezetet, akkor jó esetben február végén bocsáthatják szavazásra a társulásról szóló határozatokat” – mondta György Ervin.
Mint arról már korábban beszámoltunk, 2006. december 7-én Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyei polgármester illetve RMDSZ-es honatya és miniszter gyűlt össze, hogy megalakítsa a székelyföldi önkormányzatok társulását, amelynek célja a térség gazdasági és kulturális fejlesztési stratégiájának kialakítása. A jelenlévők Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármestert választották első elnöküknek, a kilenctagú vezetőtanácsban Kovászna megye ideiglenesen öt taggal vesz részt, Hargita megyéből négy tagot választottak, a Maros megyei önkormányzatok csatlakozása után két háromszéki és egy Hargita megyei tag átadja a helyét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés