
Fotó: Barabás Ákos
Átadták csütörtökön a korondiak által pár éve megálmodott sósvizű feredőt, melyet a Korond Turisztikai Egyesület fog működtetni.
2015. november 30., 10:292015. november 30., 10:29
Az Unicumnak nevezett népi fürdő a Korond–Parajd Természetvédelmi Gondnokság felügyelete alatt levő Sóhát és Sószoros Rezervátumban található, a medencét tápláló két forrás a község tulajdonát képezi. A közel háromszáz éves gyógyfürdő egy 8x12 méteres és egy 4x4 méteres medencéből áll, mellettük öltözővel és vécével. A következő lépés a létesítmény működtetési engedélyének a beszerzése.
Ravasz Mihály, az egyesület elnöke elmondta, reményeik szerint nyáron sikerül megnyitni a fürdőt a hűsölni vagy gyógyulni vágyó látogatók előtt. A későbbiekben zuhanyzót is felszerelnének a medencék mellé, ugyanakkor megvásárolnák a szomszédos területeket egy nagyobb parkoló létrehozása érdekében. Nagyobb terv egy napkollektoros rendszer létrehozása a medencében levő víz melegítésére.
A munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzösszeg, 20 ezer lej nagy részét a község önkormányzata állta, vállalva a bekötő út javításának költségeit is. A Korond Turisztikai Egyesület a megyei tanácstól nyert egy 8640 lejes pályázatot, amihez még hozzátett 2100 lej saját tőkét, míg a helyi vállalkozók a lakossággal karöltve közel 23000 lejt adományoztak a létesítményre.
Az építési munkálatokban részt vevő 62 személy mellett 245 korondi vagy onnan elszármazott polgár vette ki részét anyagilag vagy szolgáltatások szintjén a fürdő felújításában. A közbirtokosság adományozta az 50 köbméter faanyagot és szállította Varságról Korondra a deszkát, mely az épületekhez, illetve a medence burkolásához kellett.
A gyógyfürdőt már az 1700-as években Unicumnak hívták, tudtuk meg Pál Zoltán földrajztanártól, a Korond–Parajd Természetvédelmi Gondnokság vezetőjétől. Egyediségét az adja, hogy a Kárpát-medence legösszetettebb vize táplálja: nagyon meszes, nagyon sós, szénsavas, vasas, enyhén kénes ásványvíz, mely földgáz kíséretében érkezik. Ilyen nincs még egy, unikum, ezért sem szabad veszni hagyni, mutatott rá. Mint mondta, gyógyfürdői státust csak azután nyer a létesítmény, miután megszerezték a szakhatósági engedélyeket, addig egyszerű csobbanóként használhatják.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!