
Újabb törvénytelenségre derült fény a Kolozs megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóságnál.
2016. július 25., 18:182016. július 25., 18:18
A megyei tanács sajtóirodája szerint a gyermekvédelmi intézmény vezetősége illegálisan fektetett be Kolozsváron a Rákóczi (Eremia Grigorescu) út 37–39. szám alatti ingatlanja fejlesztésébe, a műemlék épületet ugyanis 2003-ban visszaigényelte a római katolikus egyház, így a törvény értelmében nem lett volna szabad fejlesztéseket eszközölni az árvaháznak otthont adó ingatlanban.
Az Újabb közpénzrablás című megyeházi közlemény leszögezi: törvényes keretek között legfeljebb állagmegőrző beavatkozásra lett volna lehetőség, ehhez képest a megyei önkormányzat tudta nélkül hőszigetelték és újrafestették az ingatlant. „Kolozs megye nem engedheti meg magának, hogy ilyen ajándékot adjon magánvállalkozásoknak, és teljesen felújítson egy visszaigényelt ingatlant” – szögezi le a közlemény.
Mint rámutat, a gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetősége törvénytelenül járt el, amikor kifizette a munkálatokat a „baráti” cégeknek. A megyei tanács vezetősége szerint ez oda vezet, hogy a rászorulóknak szánt forrásokat az intézmény eltéríti és a politikai klientúra meggazdagodására fordítja. A megyei elöljárók ezért felszólították a gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetését, hogy tegye közzé a beruházás összegét, és arra is felhívja a figyelmet, hogy megpróbálja visszaszerezni az illegálisan elköltött közpénzt. A megyeháza vezetősége korábban azt tette szóvá, hogy az igazgatóság építkezési engedély nélkül látott hozzá az ingatlan egyik szárnyának felújításához, a kolozsvári önkormányzat emiatt május közepén leállította a munkálatokat.
Az intézménynek egyébként nem ez az első kihágása, amit szóvá tesz az önkormányzat. Nemrég derült fény arra, hogy vezetői illegálisan szolgálati lakássá alakították az intézmény néhány alkalmazottja számára azt a Monostor negyedi ingatlant, melyet a megyei tanács a fogyatékkal élők egészségét felmérő bizottságnak utalta ki. A hivatalnokoknak lakbért sem kellett fizetniük. Az újabb ügyben a Donát negyedbeli ingatlant visszaigénylő katolikus egyház álláspontjára is kíváncsiak lettünk volna, azonban Kovács Sándor főesperest nem sikerült elérni.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!