Hirdetés

Újabb tiltakozássorozat az egészségügyben

Utcára vonultak szerdán a Sanitas egészségügyi szakszervezet tagjai, akik a prefektúrák székháza előtt adtak hangot elégedetlenségüknek, és nyújtották át 11 pontban összefoglalt követeléseiket.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2016. április 20., 19:322016. április 20., 19:32

Sepsiszentgyörgyön mintegy 30-an álltak a kormányhivatal épülete előtt, a szakszervezet vöröskeresztes fehér zászlóit lobogtatva, hangos szirénával és füttyszóval hívva fel a figyelmet a rendszer hiányosságaira.

Vasile Neagovici, a Sanitas Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, ha időközben nem orvosolják panaszaikat, május 9–13. között az illetékes minisztériumok székháza elé vonulnak, majd júniusban a kormány előtt szerveznek nagyméretű tüntetést, végső megoldásként pedig az általános sztrájkot is kilátásba helyezték. Mint részletezte, a tiltakozó megmozdulásokat az váltotta ki, hogy a felelős politikusok folyamatosan bizonytalanságban tartják az egészségügyi rendszert, továbbra is méltánytalan a bérezés, az alkalmazottak pedig számos más problémával szembesülnek a munkavégzés során.

Beígért megoldás a „történelmi” bajokra

Történelminek nevezte a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) által felsorolt problémákat Adrian Curaj oktatási miniszter, aki szerint keresik a megoldást ezekre.

Elmondta, többek között az ingázással kapcsolatos gondokat szeretnék orvosolni, hisz a különböző szolgáltatók ugyanabban a megyében más-más díjszabást alkalmaznak, amely akár tízszerese is lehet a reális árnak.

A tárcavezető hangsúlyozta, mindig meghallgatta a szakszervezetek álláspontját, és folyamatos párbeszédet folytatott velük. Az egységes bérezés kapcsán elmondta, hogy ez is napirenden szerepel, és az illetékes hatóságok tájékoztatják majd a közvéleményt, ha döntés születik.  Hangsúlyozta, oktatási miniszterként azt szeretné, ha a pedagógusok bére minél nagyobb lenne.

A szakszervezetek képviselői szerdán benyújtották a prefektusoknak a 11 pontos követeléslistát, hogy továbbítsák a kormánynak panaszaikat. Többek között kérik, hogy májusig küszöböljék ki a bérezési méltánytalanságokat, még ebben az évben oldják meg a 25 százalékos béremelést az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók számára, követelik a különböző jutalékok kifizetését az ügyeleti órák után is, és azt is, hogy a pótlékokat számolják bele a mindenkori alapfizetésbe, illetve dolgozzanak ki új pótlékrendszert.

Az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szabályzatok betartása, illetve a szociális ellátórendszerben hiánycikknek számító sajátos szabályzat kidolgozása szintén szerepel a követelések között. A Sanitas a zárolt állások feloldását is kéri, ahogyan azt is, hogy a kormány biztosítson pénzt az ily módon megnövekedett számú személyzet kifizetésére. Követeléseik között szerepel továbbá az iskolai orvosi ellátás működésének szabályozása, az asszisztensképzés egységesítése, nem utolsósorban pedig az, hogy a kormány a hazai össztermék (GDP) legkevesebb 6 százalékát fordítsa az egészségügyre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés