
Újabb törvénytelenségre bukkantak a Kolozs megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóságon (DGASPC): ezúttal arra derült fény, hogy engedély nélkül végeztettek karbantartási munkálatokat műemlék épületeken – tájékoztatott a Kolozs megyei önkormányzat sajtóirodája.
2016. július 19., 13:062016. július 19., 13:06
Mint részletezik: az intézmény Donát lakónegyedi Rákóczi (Eremia Grigorescu) út 37–39. szám alatti ingatlanja egyik szárnyának a felújításához láttak hozzá, azonban a kolozsvári önkormányzat május közepén leállította a munkálatokat. A polgármesteri hivatal büntetőjogi feljelentést is tett az ügyben.
A megyei tanács közleményében emlékeztet: az illegálisan végrehajtott munkálatokat nem lehet közpénzből elszámolni, hiszen az károkat okozna a megyének. Így felszólították a gyermekjogvédelmi igazgatóságot, hogy azonosítsák az ügy felelőseit. A megye önkormányzat ugyanakkor értesíti a történtekről állami szerveket is, s a következő tanácsülésen várhatóan az illegálisan elvégzett munkálatok értékével csökkentik az igazgatóság költségvetését. A hivatalos tájékoztatás szerint egyébként a DGASPC vezetése utólag megpróbálta beszerezni a szükséges engedélyeket, az önkormányzat szerint viszont ezzel a lépéssel gyakorlatilag beismerték, hogy törvénytelenül kezdték el a munkálatokat.
Nem ez az első kihágása különben az intézménynek, amit szóvá tesz az önkormányzat. Mint arról beszámoltunk, a napokban derült fény arra, hogy az intézmény vezetői illegálisan szolgálati lakássá alakították át az intézmény néhány alkalmazottja számára azt a Monostor lakónegyedi ingatlant, amelyet a megyei közgyűlés a fogyatékkal élők egészségét felmérő bizottságnak utalta ki. A kiválasztott hivatalnokoknak ráadásul még lakbért sem kellett fizetniük.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!