2011. december 05., 07:402011. december 05., 07:40
Mint mondta, a ma délelőtti tárgyalás során a prefektúra jogtanácsosa, Adela Tăbăran visszavonja az önkormányzati képviselők ellen benyújtott keresetet.
Amint arról beszámoltunk, Marius Paşcan kormánymegbízott azért hívatta egyenként és név szerint a bírák elé a nyárádmenti kisváros alpolgármesterét és tizenhárom tanácsosát, mert azok nem voltak hajlandók végrehajtani az ortodox egyházat jogtalanul előnyben részesítő bírósági végzést. Ennek értelmében a görögkeleti felekezet 1990 után hamisított telekkönyv alapján jutott a főtéri park felső részéhez. Az ortodoxok templomot szeretnének építeni a parkba, ezért két évvel ezelőtt engedély nélkül már az alapkövet is elhelyezték.
„Kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést, hisz ahány ügyvéddel tárgyaltunk, mindenik azt mondta, a jelen állás szerint nincs mit tennünk, be kell tartanunk a bíróság végleges ítéletét. Az más kérdés, hogy az ortodoxok csalással és hamisítással jutottak a területhez, mely soha nem volt az övéké, a két világháború között a román állam a görög katolikusoknak adományozta. A tanácsi határozat viszont még nem jelenti azt, hogy ügyünk elveszett, és a város parkjába megépülhet a templom” – nyilatkozta Tóth Sándor. Az elöljáró hangsúlyozta, az önkormányzat álláspontját védi a zöldövezetek törvénye, valamint a városrendészeti terv. „Mostantól a park egy kisebb része valóban az ortodoxok tulajdonát képezi. Ez viszont semmiként nem jelenti azt, hogy oda bármit is építhetnének. A zöldövezeti törvény meg a városrendezési terv, amelyek kimondják, hogy a park nem beépíthető, minket védenek” – nyomatékosította Tóth, aki szerint ezzel az egyház mellett kardoskodó prefektus is tisztában van, ezért a felek közti párbeszédet szorgalmazza.
„Én is azt mondom, hogy a park maradjon meg parknak. De a tulajdonjogot is tiszteletben kell tartani. Az lenne a legjobb, ha a felek kiegyeznének, és a tanács egy másik telket biztosítana az egyháznak” – vélekedett Marius Paşcan.
Az alpolgármester és tanácsosa, Barabás Lóránd egy több mint ezerszáz aláírást tartalmazó jegyzéket is átnyújtott Paşcannak, amelyben a nyárádmenti település lakói arra intik a prefektust, hogy álljon el a pertől, és ne avatkozzék a város képének a megváltoztatásába, hanem bízza ezt az önkormányzatra. „Házról házra járva, négy nap alatt gyűjtöttük össze az aláírásokat. Szinte minden nyárádszeredai kiállt az ügy mellett. Az emberek sem ortodox templomot, sem egyebet nem akarnak a parkba” – mondta el lapunknak Novák Levente, az aláírásgyűjtési akció egyik kezdeményezője.
Az esetleges telekcseréről kérdezett alpolgármester a Krónikának leszögezte: két évvel ezelőtt a tanács már felajánlotta a régi, de még álló iskola alatti területet. Akkor a prefektus megígérte, hogy az épület lebontásának fejében kormánytámogatást szerez az új iskola bővítésére. Mivel nem tartotta be szavát, a színmagyar kisváros tanácsosai visszavonták a területcserére vonatkozó határozatot. „Egy biztos: még egyszer ilyen nagylelkű ajánlatot nem teszünk az egyháznak” – hangoztatta Tóth Sándor.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.