2012. január 18., 09:032012. január 18., 09:03
„Hiánypótló kiadványról van szó, amely évek óta nem jelenhetett meg, mivel a kiadási joggal korábban rendelkező kiadó nem vállalta az évente esedékes nyomtatást” – mondta el a kiadványról Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója. Mint kifejtette, az új tankönyvből 10 500 darab látott napvilágot, így január folyamán minden harmadikos tanuló ingyenesen jut majd hozzá egy-egy példányhoz. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint a tankönyv megjelenésével újabb jelentős lépést sikerült tenni a magyar diákok román nyelv és irodalom oktatása terén
„A most napvilágot látott tankönyv elősegíti, hogy évről évre növeljük a magyar diákok, kisiskolások oktatásának színvonalát” – hangsúlyozta Kovács, aki szerint az új kiadvány révén a pedagógusoknak megadatott a lehetőség, hogy a legmegfelelőbb didaktikai anyagokat használják az oktatás folyamatában, azokat a tankönyveket válaszszák ki, amelyek gondolkodásra serkentik a diákokat, és megszerettetik velük az adott tantárgyat.
Mint ismeretes, az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a kisebbségi diákok más tanterv szerint és más tankönyvből tanulják a román nyelv és irodalmat, mint román anyanyelvű társaik. A jogszabály ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a magyar anyanyelvű diákok saját anyanyelvükön sajátíthatják el Románia földrajzát és történelmét is, amit eddig az állam nyelvén kellett tanulniuk.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.