
Tuzson Bence, Tuzson János őrnagy leszármazottja a Nyergestetőn
Fotó: MTI/Veres Nándor
A magyarság egésze minden magyar emberért felelős, de minden magyar ember felelős a magyarság egészéért is – hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton a Nyergestetőn tartott megemlékezésen.
2017. július 30., 16:382017. július 30., 16:38
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi csatájának helyszínére a történelmi esemény 168. évfordulója alkalmából a csíkkozmási önkormányzat szervezett zarándoklatot – írja az MTI.
„A magyarság egészét ma Magyarország testesíti meg, hiszen 2010 óta nem egy határok által körbezárt terület, hanem minden magyar közössége, hiszen minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot. Magyarország immár nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is felelős minden magyar emberért” – jelentette ki az államtitkár.
Ünnepi beszédében Tuzson Bence
ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az utókor egyetlen nevet sem vésett fel a nyergestetői emlékműre, mert akik itt harcoltak, nem saját maguknak akartak érdemeket szerezni, hanem az egész magyarság jövőjéért vállalták az áldozatot. A magyar kormány nevében megígérte: a magyar kormány minden magyar emberért kiáll, éljen bárhol, Székelyföldön, Budapesten vagy Torontóban.
Hozzátette: csak egy erős ország erős képes kiállni polgáraiért. Magyarország most erősödik, de a jövő a magyar emberek döntésétől függ. Tuzson Bence
Rámutatott: ma nem kell véráldozatot hozni, mint a nyergestetői hősök idején, de a nemzet sorsát meghatározó döntés felelősségét mindenkinek vállalnia kell.
„Most és mostantól kezdve mindig össze kell fognunk, és részt kell vennünk Magyarország döntéseiben. A magyar sorsot, a magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk. Ez a nyergestetői hősök üzenete” – zárta ünnepi beszédét a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere a többszörös túlerő ellen is kiálló Tuzson János őrnagy és honvédei bátorságát méltatta. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke közéleti szerepvállalásra, a magyarországi és romániai választásokon való részvételre bátorította honfitársait.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára
ugyanis annak a Tuzson János őrnagynak a leszármazottja, akinek a vezetésével az alig kétszáz fős honvéd seregnek önfeláldozásával 1849. augusztus elsején sikerült feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák–orosz csapatok csíkszéki behatolását a Nyergestetőn.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!