
Fotó: Gecse Noémi
Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román–magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
2017. július 21., 13:212017. július 21., 13:21
2017. július 21., 13:232017. július 21., 13:23
Nemzetpolitikai áttekintésében Semjén Zsolt úgy vélte: valamennyi magyar nemzetrész pozitív példaként használhatja fel jogkövetelésében, hogy
Szerinte Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve őszintén kiegyezett és kibékült Szerbiával, és bizalmi, baráti, szoros a két ország együttműködése nemzetközi téren is. „Ha velük meg tudtuk csinálni, nem hiszem, hogy a mi készülékünkben van a hiba, ha a románokkal nem tudjuk” – fogalmazott a politikus.
Pozitív példaként hozta fel azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében szlovák katonák is védték a magyar határt, és Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra.
– tette hozzá.
A felhozott példák kapcsán megállapította: a nemzetrészek nemcsak önmagukért felelősek, hanem a teljes magyarságért is, mert ami egyik vagy másik nemzetrészben történik, az kihat a többire is.
Áttekintésében Semjén Zsolt kijelentette:
A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a legtermészetesebbnek tartotta, hogy az anyaország támogatja a határon túli nemzetrészeket és a világban szétszóródott magyarságot.
Fotó: Gecse Noémi
Amint összefoglalta, a támogatás első hagyományos pillére az oktatás, kultúra, identitásmegőrzés támogatása. Az erre fordított összeget 2010 óta megtízszerezte a kormány, és ez most eléri a 90 milliárd forintot. Magyarországnak azonban mára már megvan a gazdasági ereje ahhoz, hogy
A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését tartotta a nemzetpolitika harmadik tényezőjének. Úgy vélte, ez olyan „acélabroncs, amely a kulturális identitáson túl egybefogja a magyar nemzetet”.
„A szavazati jog azt jelenti, hogy a határon túliak politikai akarata is megtestesül a magyar Országgyűlésben” – fogalmazott. Azért tartotta ezt fontosnak, mert – mint fogalmazott – a külhoni magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a szavazatával a mindenkori magyar kormányt arra, hogy vegye komolyan a külhoni nemzetrészeket.
Semjén Zsolt a külhoni magyar szervezetek támogatását is fontosnak tartotta. Mint fogalmazott,
„Ahhoz, hogy a magyarság érdekérvényesítése megtörténjen, fontos, hogy a helyi politikai pozíciókban minél magasabb szinten minél több magyar legyen” – jelentette ki.
A miniszterelnök-helyettes katalizátor jellegűnek minősítette a magyar állam által nyújtott támogatást. Szerinte az igazi megtartó erőt azok a személyes szálak, barátságok és szerelmek alakítják ki, amelyek Tusványoson és a hasonló rendezvényeken kialakulnak.
Semjén Zsolt Lendvai Ildikó szocialista politikusnak egy, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentésére is reagált. Felidézte, hogy annak idején nem fogadták el azt a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélküli adjanak állampolgárságot a határon túliaknak, és ezzel „B kategóriás állampolgárokká” tegyék őket. Hozzátette: „Lendvai Ildikó úgy kóvályog magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban”.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!