Hirdetés

Tüntetéssorozatba kezdenek az egészségügyi alkalmazottak

Archív felvétel •  Fotó: Facebook

Archív felvétel

Fotó: Facebook

Tüntetéssorozatot indít csütörtökön az Egészségügyi Szolidaritás (Solidaritatea Sanitară) elnevezésű szakszervezeti szövetség, amelynek tagjai Bukarestben, a munkaügyi és az egészségügyi minisztérium épülete előtt fognak tiltakozni.

Kőrössy Andrea

2017. szeptember 27., 15:552017. szeptember 27., 15:55

2017. szeptember 27., 15:562017. szeptember 27., 15:56

A Mediafax hírügynökség által idézett közleményük szerint az akciósorozat első szakaszában csütörtökön 14 és 16 között, pénteken pedig 9 és 11 óra között vonulnak utcára, majd október 4-én újabb nagyszabású utcai felvonulást szerveznek.

Az egészségügyi alkalmazottak amiatt elégedetlenek, hogy

Hirdetés

a kormány január elsejétől számos, a jövedelem alapján számolt hozzájárulást a munkaadó helyett az alkalmazottra terhelne, ennek nyomán csökkennének a nettó fizetések.

A szakszervezeti szövetség számításai szerint a tervezett módosítás révén a bérek átlagosan 22 százalékkal fognak csökkenni, ezért azt kérik a kabinettől, hogy mondjon le az elképzelésről.

Az érintettek ugyanakkor azt is kifogásolják, hogy január elsejétől az egészségügyi alkalmazottaknak nem jár majd étkezési utalvány, a jövedelmük tovább 8 százalékos visszaeséséhez vezet. A tüntetések során azt is követelik, hogy a különböző pótlékokat ne csak az egészségügyi személyzetnek, hanem az ágazat mindegyik alkalmazottjának biztosítsák. Az Egészségügyi Szolidaritás vezetőtanácsa szeptember 30-án arról is dönt, hogy amennyiben nem teljesítik kéréseiket, elindítják az általános sztrájk kirobbantásához szükséges eljárást.

Eközben a mentőszolgálatok alkalmazottait képviselő szakszervezet is jelezte, hogy csütörtökön 11 és 12 óra között az ország mindegyik megyéjében figyelemfelhívó akciót szerveznek.

A mentőállomásokon dolgozó személyzet ugyancsak a január elsejétől életbe lépő bérmódosítási intézkedéseket kifogásolja, ezenkívül az ágazatban jellemző akut munkaerőhiányra is fel kívánják hívni a figyelmet. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a csütörtöki megmozdulás nem fogja negatívan érinteni a sürgősségi beavatkozásokat.

Nemrég az ország egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége, az Alfa Kartell is jelezte, hogy amennyiben a kormány nem mond le arról, hogy a jelenleg a munkaadó által befizetett hozzájárulásokat az alkalmazottakra terheli, október 4-én nagyszabású tiltakozó akciót tartanak Bukarestben. Bogdan Hossu szakszervezeti elnök rámutatott: addig is megyei szintű megmozdulásokat tartanak a prefektúrák előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
Hirdetés