
Fotó: Adevărul
Mintegy kétszázan vonultak utcára vasárnap este Brassóban, a vidombáki nemzetközi repülőtér megépítését sürgetve.
2017. szeptember 25., 16:322017. szeptember 25., 16:32
2017. szeptember 25., 16:352017. szeptember 25., 16:35
A tüntetők gurulós bőröndökkel érkeztek a prefektúra épülete elé,
majd hangosan követelték, hogy a helyi politikusok lobbizzanak eredményesebben a megyeszékhely melletti légikikötő megépítése érdekében, a kormánytól pedig azt kérték, hogy biztosítsa a kivitelezéshez szükséges finanszírozást.
A megmozdulás a Facebook közösségi portálon szerveződött, a két évvel ezelőtt alakult Repülőteret akarunk Brassóba (Vrem Aeroport la Braşov) csoport hirdette meg – többen is frusztrálónak nevezték, hogy repülővel gyorsabban el lehet jutni bárhová Európába, mint Brassóból a Prahova völgyén át az otopeni-i repülőtérre.
A kommentelők szerint
A külföldön dolgozó brassóiak és környékbeliek amiatt panaszkodtak, hogy rendkívül nehezen jutnak haza, mivel többórányi távolságra vannak a repterek a várostól. Radu Hossu, a megmozdulás egyik szervezője a brassói politikusokat hibáztatta azért, mert a kormány még mindig nem biztosította a légikikötő megépítéséhez szükséges anyagi feltételeket.
Adrian Veştea, a Brassó Megyei Tanács elnöke a helyi sajtónak azt mondta, várhatóan még ezen a héten megkapják a kifutópályához vezető gurulóutak kiépítéséhez szükséges technikai terveket, ez azért húzódott el, mert közbeszerzést kellett kiírniuk, és topográfiai mérésekre is szükség volt. A tanácselnök szerint ezzel párhuzamosan elkezdték az övezeti területrendezési terv módosítását.
A tüntetők különben azt is nehezményezték, hogy
A Krónika az RMDSZ brassói szervezetéhez fordult kérdéseivel a témában, a válaszokat azonban keddre ígérték.
A repülőtérre eddig mintegy 34 millió eurót költött a Brassó megyei és a vidombáki önkormányzat. A megvalósíthatósági tanulmány 2006-ban készült el, aztán évek teltek el a különböző területrendezési tervek, tanulmányok készítésével, a kisajátításokkal, a terület tulajdonjogának tisztázásával. Végül 2013-ban megépült a kifutópálya, de ezzel abbamaradt az építkezés. A tervek szerint a Brassó melletti légikikötő az otopeni-i után az ország második legnagyobb repülőtere lenne.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!