
Fotó: Veres Nándor/archív
Túljelentkezés miatt több mint harminc gyereknek nem jutott hely ősztől a csíkszeredai bölcsődében. A hatvanhárom férőhelyes csíkszeredai kisdedóvó a szeptember 12-én kezdődő új tanévre 37 üres helyet hirdetett meg, a többi helyre a tavalyi tanévből írathatták vissza a gyerekeiket a szüleik.
2016. augusztus 31., 14:582016. augusztus 31., 14:58
A megüresedett helyekre azonban 71 szülő töltötte ki a jelentkezési ívet. Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre elmondta, az önkormányzat jelenleg vizsgálja azokat a törvényes lehetőségeket, amelyek alapján további két bölcsődei vagy két – a három év alatti gyermekek óvodai oktatását biztosító – úgynevezett tipegőcsoport indulhatna ősztől 9-9 hellyel a csíkszeredai Cimbora napközi otthon épületében.
Míg előbbi teljes mértékben az önkormányzat hatáskörábe tartozik, utóbbi esetében a tanfelügyelőség jóváhagyása is szükséges. Emellett az is bonyolítja a tipegőcsoportok létrehozását, hogy ahhoz újabb óvónői állásokat kell létrehozni. A tanfelügyelőség illetékesei azt javasolják – mondta Füleki –, hogy inkább bölcsődei csoportok induljanak. „A kettő közül valamelyik biztos, hogy elindul. A törvényes keretek között keressük, hogy melyik megoldás lenne jobb\" – nyomatékosított az alpolgármester.
Kedves Ildikót, a csíkszeredai Cimbora napközi otthon igazgatóját kedden épp akkor értük el telefonon, amikor a tanfelügyelőségen a tipegőcsoportok elindításával kapcsolatosan érdeklődött az illetékesektől. Mint mondta, már jó ideje szeretnének létrehozni két ilyen csoportot, viszont mindeddig nem kaptak felhatalmazást erre a tanfelügyelőség és az önkormányzat részéről. „Megvannak hozzá a feltételeink, a termek is rendelkezésre állnak, sőt sok szülő részéről van rá igény, viszont az engedély hiányzik hozzá\" – panaszolta az igazgató. Hozzáfűzte, nemrég megbeszélést folytattak erről Füleki Zoltán alpolgármesterrel és Görbe Péter főtanfelügyelővel, tényleges döntés viszont még nem született.
Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta, még két hét van a tanévkezdésig, addig sok minden történhet. „Ha az önkormányzat úgy dönt, hogy bővíti a bölcsődei hálózatot, az csak rá tartozik, viszont ha úgy dönt, hogy tipegőcsoportokat indít, akkor hozzánk fordul azok engedélyeztetéséért. Utóbbi esetben nem lesz gond a jóváhagyásokkal\" – fejtette ki a főtanfelügyelő.
A 2013-as év elején jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányhatározat, amely az óvoda előtti oktatás működését szabályozza. A jogszabály szerint a három év alattiak oktatását a bölcsődékben, az óvodákban, illetve nappali foglalkoztatóközpontokban lehet megvalósítani. Ezzel az óvodáknak is lehetőséget ad a kormány úgynevezett tipegőcsoportok létrehozására, amelyek korábban félhivatalos módon működtek. Az 1252-es számú, 2012. december 12-ei kormányhatározat szerint a bölcsődék és a nappali központok mind a szociális, mind pedig az oktatási rendszernek a részei lesznek, az óvodák pedig, amelyek három év alattiakat is felvesznek, az oktatási rendszer részei maradnak továbbra is.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!