Hirdetés

Túl szigorúnak tartják az erdészeti kihágásokért járó bírságokat

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy az erdészeti kihágásokért kiróható büntetésekre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet vitáján az elsődleges szempont az illegális fakitermelés megállítása és azok megfelelő szankcionálása legyen – jelentette ki Korodi Attila.

Krónika

2017. március 30., 15:452017. március 30., 15:45

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt követően nyilatkozott, hogy az alsóház mezőgazdasági szakbizottsága kedden tárgyalta az erdészeti kihágásokkal kapcsolatos új törvénytervezetet. Emlékeztetett: a szakértői kormány a tavaly sürgősségi kormányrendelettel emelte meg az erdészeti kihágások esetében kirótt bírságok értékét, ez számos elégedetlenséget váltott ki, hiszen amellett, hogy sok szempontból kifogásolható volt a büntetések mértéke, sok esetben technikai hibákért is jóval nagyobb büntetéseket írt elő, mint a falopásért. „A jelenlegi tervezet csökkenti és ugyanakkor egyensúlyt hivatott teremteni az indokolatlanul nagy bírságok értékei között\" – mondta Korodi Attila.

Magyar Lóránd Szatmár megyei képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenleg hatályban lévő jogszabály az erdészeti hivatal vezetőjét bünteti bármilyen törvénysértés esetén. A szakbizottsági vita során azonban változtattak ezen az előíráson, így a büntetést nem az erdészeti hivatal alkalmazottja, hanem amennyiben állami tulajdonban van az erdőterület, akkor az azt kezelő illetékes intézménynek vagy az erdészeti hivatalnak kelljen kifizetnie.

A Cioloş-kormány által tavaly októberben elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint az erdészeti kihágások miatt kirótt bírságok összege jelentősen növekszik, a területek törvényes tulajdonosait 1000-től 5000 lejig terjedő büntetéssel sújthatják, ha nem biztosítják az őrzést, vagy nem jelölik ki a terület határait. 1000-től akár 5000 lejig terjedő szankció vonatkozik az erdészeti személyzetre is kihágás esetén.

1000 és 12 000 lej közötti bírság jár mindazoknak, akik törvénytelenül vágnak ki fát, facsemetét vagy karácsonyfának valót, amennyiben a kár értéke nem haladja meg az adott fafajta „lábon álló\" köbméterenkénti átlagértékének ötszörösét. Öt- és tízezer lej közötti büntetéssel, illetve a faanyag elkobzásával sújthatók azok, akik eredetet és törvényes kitermelést igazoló irat nélkül szállítják, átveszik, tárolják vagy feldolgozzák a faanyagot – beleértve a karácsonyfának szánt fenyőt is. 3000–6000 lejt fizet az is, aki lejárt érvényességű kísérőlevéllel szállít fát. A törvénytelen szállításra használt járműveket elkobozhatják, ugyanakkor a csendőrség is bírságolhat.

A szankciók drasztikus emelése ellen az Erdőgazdálkodási Egyesület (AAP) nevű civil szervezet is tiltakozott, rámutatva, hogy a rendelet technikai jellegű hibákért jóval nagyobb bírságokat ír elő, mint a falopásért. Rámutattak: a bírságok mintegy 30 százaléka az erdészekre vonatkozik, ez pedig a kis keresetű érintettek magáncsődjéhez is vezethet.

A téma kapcsán korábban Sebestyén Csaba parlamenti képviselő, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke korábban úgy fogalmazott, a borsos büntetések miatt egyre több erdész hagyja el a szakmát, egyre kevesebben vannak terepen, hiszen „az erdészeknek azzal kell tölteniük az időt, hogy háromszor beüssék ugyanazokat az adatokat\". „A gazdák számára is nagyon magasak a büntetések, emiatt Hargita megyében nehezen lehet tűzifához jutni. A tűzifa ára olyan borsos lett a téli hónapokban, hogy az emberek nem tudták megfizetni, ráadásul mindez ott történt, ahol sok az erdő\" – mondta a képviselő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés