Hirdetés

Továbbra is népszerűek a belvárosi iskolák

Rendet kell teremteni a körzetesítést előíró törvény betartását illetően, hisz rengeteg „kiskapu” áll a szülők rendelkezésére, amelyek kihasználásával oda írathatták gyerekeiket, ahová akarták, lakhelyüktől függetlenül – vélik a szakemberek. A körzetesítéssel a vidékről történő nagyszámú bevándorlást szerették volna megakadályozni, mivel ez a városi iskolákban történő túljelentkezéshez és a vidéki tanintézetek elnéptelenedéséhez vezetne. Sepsiszentgyörgyön különböző fortélyokkal próbálják az általuk választott tanintézetbe íratni gyerekeiket.

Krónika

2011. március 07., 08:552011. március 07., 08:55

Rendet kell teremteni a beiskolázási körzetesítést kötelező törvény betartását illetően, hiszen noha négy éve életbe léptették, rengeteg „kiskapu” állt a szülők rendelkezésére, miszerint oda írathatták gyerekeiket, ahová akarták, lakhelyüktől függetlenül – véli Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. „Csíkszeredában például a Márton Áron Gimnázium, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola és más szakközépiskolák kivételével minden általános iskolának és napközinek van körzete” – mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette, a körzetesítéssel a vidékről történő nagyszámú bevándorlást szerették volna megakadályozni, mivel ez a városi iskolákban történő túljelentkezéshez és a vidéki tanintézetek elnéptelenedéséhez vezetne. Emellett így próbálták megmenteni a városnegyedekben lévő, kisebb népszerűségnek örvendő iskolákat.

Hargita megyében bár csak csütörtökön kezdődött el az óvodákba, napközikbe, illetve iskolákba való beiratkozás, eddig már 15 százalékban beteltek a helyek. Két iratkozási időszakot határoztak meg, 18-áig a városi gyerekeket iskolázhatják be, és prioritást élveznek a tanintézet körzetében lakók. Az április elsejéig tartó második iratkozási időszakban a vidéki gyerekek is beiratkozhatnak, körzettől függetlenül. A tanfelügyelőség idén vezette be az on-line applikációs rendszerét, amely révén követhetővé vált a beiratkozások menete. „Beiratkozáskor a diák adatait személyi szám alapján bevezetik egy rendszerbe, így kiküszöbölhetők olyan problémák, mint a kettős beiratkozás vagy a körzetek szerinti jelentkezés mellőzése” – mondta  a főtanfelügyelő.

Csak részben segít

Ha három évvel ezelőtt nem vezették volna be az iskolák körzetesítését, akkor Sepsiszentgyörgyön az első osztályos gyerekek felét egyetlen iskolába íratnák be szüleik – jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő, aki szerint csak így lehet megakadályozni a lakótelepi iskolák elnéptelenedését. A Kovásznai megyeszékhelyen már lezárult a beiratkozás. A két belvárosi iskolában, a Mikes Kelemen Főgimnáziumban és a Székely Mikó Kollégiumban idén is túljelentkezés volt. A tanfelügyelőség nem hagyta jóvá, hogy a korábban tervezett három-három első osztálynál többet alakítsanak, viszont mindegyikbe felvehettek még három-három gyereket, 28 főre duzzasztva az eredeti 25-ös létszámot. A beiskolázási tervben jóváhagyott 650 első osztályos helyre 617 gyereket írtak be, így 27 első osztály alakult, 19 magyar és 8 román tagozaton.

Kézdivásárhelyen  nem tudták végrehajtani a körzetesítést, nem kaptak ehhez segítséget az önkormányzattól, panaszolta a főtanfelügyelő. Mint mondta, az iskolai körzetek általában megegyeznek a választási körzetekkel, ezért kérték a polgármesteri hivataltól az utcák névsorát, de többszöri megkeresés után sem kaptak választ.

Mindenre elszánt szülők

A körzetesítés egyébként Sepsiszentgyörgyön sem bizonyult eléggé hatékonynak, a szülők egy része mindent bevet, hogy a választott iskolába írathassa gyermekét. Ideiglenes tartózkodási engedélyt váltanak ki, hogy a papírok szerint abban a körzetben lakjanak, ahol a kiszemelt iskola található, vagy a nagyszülők lakcímére íratják be a gyereket, és figyelmen kívül hagyják a lakótelepi iskolák megmentésére irányuló intézkedéseket. „Nem érdekel a lakótelepi iskola jövője, amikor az én gyermekem jövője a tét” – fogalmazott lapunknak Judit. A kétgyermekes édesanya hangsúlyozta, ha csemetéje a körzeti iskolában nem kap megfelelő oktatást, mindent megtesz, hogy az általa jónak tartott tanintézetbe írassa. Az iskola kellene olyan ajánlatot megfogalmazzon, melyet minél több szülő vonzónak tart. Sepsiszentgyörgyön van olyan lakótelepi általános iskola, amelyik ugyanolyan népszerű, mint a jónevű belvárosi gimnáziumokban indított elemi osztályok, véli a fiatalasszony. „Nem tudják megakadályozni, hogy ott taníttassam a gyerekemet, ahol jónak látom” – mondta Lóránd. Bár a család évekkel ezelőtt kiköltözött falura, a városban is megtartottak egy kis lakást, és az egyik szülőnek oda szól a személyazonossági igazolványa, hogy majd gond nélkül be tudják íratni a gyerekeket a városi tanintézetbe.

A szülő dönthet Váradon

Nagyvárad nincs beíratási körzetekre osztva, és minden szülőnek jogában áll eldönteni, melyik iskolába járatja a gyerekét – jelentette ki lapunk megkeresésére Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Úgy véli, az iskoláknak és a tanfelügyelőségnek a beiskolázási terv leadásakor figyelembe kell vennie a szülők igényeit, és ott, ahová nagyon sokan jelentkeznek, megfelelő számú osztályt kell indítania. Elmagyarázta: megeshet, hogy így a lakótelepi iskoláknak kevesebb diákjuk lesz, mint egy-egy felkapottabb tanintézetnek, így nem árt, ha az iskola megfelelő módon népszerűsíti magát, hogy ne maradjon diák nélkül.

Soós Sándor, a belvárosi George Coşbuc Általános Iskola igazgatója a Krónikának elmondta: igaz, hogy a hamarosan színmagyarrá váló és Szacsvay Imre nevét felvevő tanintézet népszerűnek számít, mégsem szokott akkora túljelentkezés lenni, hogy kénytelen legyen valakit visszautasítani. „Általában három hagyományos és egy step-by-step első osztályt indítunk, és ez elég szokott lenni” – mondta. Mint kifejtette, szerinte egy iskolának az a legjobb „reklám”, ha az oktatók hozzáértéssel és szívvel-lélekkel foglalkoznak a diákokkal, és nemcsak okítanak, hanem nevelnek is. Váradon egyébként nemrég volt arra példa, hogy egy ortodox egyházi iskolává vált vegyes tannyelvű tanintézet magyar osztályait az önkormányzat áthelyezte volna egy magyar iskolába, de a szülők, attól tartva, hogy ezzel messzire kell járniuk gyerekeiknek, ragaszkodtak a régi tanintézethez.

Példaértékű együttműködés

Kolozsváron az iskolák közötti „együttműködésnek” köszönhető, hogy az összes magyar vagy magyar tagozatos iskolában indul bizonyos számú első osztály – tudtuk meg Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől. Az öt belvárosi iskolában már beteltek a helyek, míg a külvárosiakba is elég első osztályos gyerek iratkozott be. „A minimális létszám mindenütt megvan, pozitívumként kell értékelni, hogy a belvárosi iskolák vállalták, a 25-ös keretlétszám felett nem iskoláznak be több gyereket” – mondta Péter Tünde. Hozzátette, még a Monostor negyedbeli Octavian Goga Általános Iskola magyar tagozatára is 26 leendő elsős iratkozott be, míg az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatára eddig tíz gyerek jelentkezett, így valószínű, hogy itt is meglesz a kellő gyereklétszám. A kincses város egyes iskoláiban évekkel ezelőtt annyira nagy volt a túljelentkezés, hogy „vizsgán” szűrték meg a gyerekeket.
Azonban akadnak olyan szülők is Kolozsváron, akik tudatosan választanak külvárosi oktatási intézményt gyermeküknek a sokak számára vonzóbbnak számító belvárosi elitiskolák helyett. A Monostor negyedben lakó egyik édesapa lapunknak elmondta, hatéves fiát a lakóhelyükhöz közeli Octavian Goga Általános Iskolába íratták be, ahol ősszel kezdi meg tanulmányait. „Számunkra már három évvel ezelőtt is egyértelmű volt, hogy a két utcával odébb működő óvodát választjuk a gyerek számára, ráadásul az iskola ugyanolyan közel esik. A leendő tanítónő, a magyar tagozat felszereltsége rendkívül jó benyomást keltett bennünk, hiszen különböző programok alkalmával már mi is megismerkedhettünk az intézménynyel, amely szerintünk semmivel sem nyújt kevesebbet egy diák számára, mint bármelyik másik a városban” – állapította meg az apuka.

Népszerűbb művészeti iskolák, több diák


Nőtt az érdeklődés a művészeti oktatás iránt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban két magyar első osztály alakult, egy zenei és egy képzőművészeti. A korábbi években csak egy vegyes osztályt tudtak létrehozni. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolába jelentkezők már több mint egy éve készülnek a beiratkozásra, ugyanis kizáró jellegű tehetségfelmérésen esnek át. Erre a vizsgára már a tavalyi év elején elkezdődött a 2011/2012-es tanév 1. osztályosainak felkészítése. „Tíz foglalkozást tartottunk a gyerekeknek, eközben az oktatók felmérhették a kicsik tehetségét, de a szülők is betekintést nyerhettek a művészeti oktatás mikéntjébe” – magyarázta Kirmájer Enikő igazgató. A képzésen részt vett 80 gyerek közül 75 jelentkezett a tehetségfelmérésre, ezt követően pedig 25-25 gyereket írtak be a képzőművészet és rajz szakon induló első osztályokba. Az igazgatónő szerint a beiratkozás első napjain sem alakultak ki sorok, hiszen az előkészítő alatt folyamatosan konzultáltak a szülőkkel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés