
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben még nem sikerült elfogniuk a hatóságoknak azt a 30 év körüli férfit, aki megközelítőleg 19 ezer lejt rabolt el egy bankfiókból kedden reggel Besztercén.
2016. július 06., 13:102016. július 06., 13:10
2016. július 06., 13:232016. július 06., 13:23
Virginia Rodica Roșca, a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán a Krónikának cáfolta azokat az információkat, miszerint azonosították és elfogták a fegyveres elkövetőt. A rendőrségi illetékes lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van, egyetlen személyt sem hallgattak még ki az üggyel kapcsolatosan. Virginia Rodica Roșca kérdésünkre elmondta, az elkövető mintegy 19 ezer lejjel távozott a bankfiókból.
Számos hírtelevízió és hírportál arról tudósított, hogy a hatóságoknak kedden este a Suceava megyei sireti határátkelőnél sikerült azonosítaniuk, majd előállítaniuk a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit. A hivatalosan meg nem erősített információk szerint a feltételezett tettes Ukrajnába próbált menekülni a tett elkövetése után.
Mint arról beszámoltunk, a bűncselekmény kedd reggel tíz óra után történt a Raiffeisen Bank egyik besztercei kirendeltségénél. A rendőrség által kedden este közzétett fotókon látható, amint egy napszemüveget, sapkát, fehér felsőt és világoskék nadrágot viselő férfi, hátán egy táskával beáll a sorba, majd elővesz egy pisztolyt, megfenyegetve a banki alkalmazottakat és ügyfeleket. Az alig egy percig tartó rablást követően a férfi kirohant a bankfiókból, majd beszállt egy gépkocsiba, és elhagyta a tett helyszínét. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a tettest.
Vadas Henrietta
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!