
Fotó: floresti24.ro
Továbbra is halmokban áll a háztartási szemét Szászfenes utcáin, mivel a hulladék elszállításáért felelős, súlyos anyagi gondokkal küszködő Quatro Eco Salub cég hónapok óta késve vagy egyáltalán nem viszi el a háztartási hulladékot.
2017. február 08., 13:352017. február 08., 13:35
A polgármesteri hivatal azt kérte a Kolozs megyei prefektustól, hogy hirdessen ki sürgősségi állapotot a kialakult válságos helyzet miatt, hogy soron kívül elszállítsák a szemetet. Horia Şulea polgármester kérését azonban Gheorghe Vuşcan prefektus elutasította. Vuşcan leszögezte: a problémát az önkormányzatnak kell megoldania, lehetőségük ugyanis van rá. Az egyik megoldás a szemétszállítási díj megemelése lenne, vagy pedig kérhetik a közműveket felügyelő országos hatóságnál, hogy vonja be a vállalat működési engedélyét.
Albert Zoltán RMDSZ-es szászfenesi önkormányzati képviselő a Krónikának elmondta: a gond meglehetősen nagy, azonban a helyi tanácsosok sem tudják még a megoldást a problémára. A tanácsos szerint a vállalat menedzsmentje rosszul végzi a munkáját, ráadásul nem is kommunikálnak az önkormányzat illetékeseivel. Ezenfelül rendszerint kommunikációs problémák adódnak a polgármesteri hivatalnál is: az önkormányzati képviselők nem kapják meg időben a polgármestertől a döntéseket előkészítő hivatalos dokumentumokat, s emiatt nem szavazzák meg azokat a határozattervezeteket, amelyeket előterjeszt az elöljáró.
Kérdésünkre elmondta, a Quatro Eco Salub szemétszállító vállalatot négy község, Gyalu, Szászfenes, Magyarkapus és Reketó alapította, a cég vezetőségébe mind a négy település delegálhat egy-egy tagot. Hozzáfűzte, még december elején hivatalosan kikérte a szerződéseket és a szemétszállító vállalat alapító okiratát, a gazdasági adatait és beszállítói listáját a cégtől és a polgármesteri hivataltól is, de nem kapott mai napig kérdésére választ.
„Ez az egyik oka annak, hogy nem tudom, mi is a helyzet pontosan\" – magyarázta. – A prefektussal beszéltem, aki azt mondta, pereljek a közigazgatási bíróságon. Értem én, de ha fél év múlva megnyerem a pert, és kézhez kapom a dokumentumokat, addig mi alapján szavazok ezekről a kérdésekről, ha semmilyen információ nem áll rendelkezésemre?\" A község gondjait felnagyítja, hogy 2002 óta 7,5 ezerről triplájára, közel 30 ezerre nőtt a lakossága.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!