Hirdetés

Tovább bővül a koronkai Sapientia-campus

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Javában zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusában a bentlakás C épülettömbjének a kivitelezése.

Gáspár Botond

2016. augusztus 08., 15:002016. augusztus 08., 15:00

A tervek szerint a munkálatokat jövő áprilisban tudják befejezni, az új épülettömbben tantermeket, konferenciatermeket, étkezdét és egy kápolnát is kialakítanak. A marosvásárhelyi kar dékánjától, Kelemen Andrástól megtudtuk, a Sapientián jelenleg 2225 diák tanul, a marosvásárhelyi kar 12 alapképzési és 4 mesterképzési szakán 1156 diák kezdte az elmúlt tanévet. Az intézményvezető elmondta, a diáklétszám növekedése indokolja a 240 férőhelyes bentlakás kivitelezését a Marosvásárhely melletti Koronkán, hiszen a hallgatóik többsége nem helybéli.

„A munkálatok befejezésével kiteljesedik az egyetemi campus, minden rászoruló és arra jogosult hallgatónak kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani. Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a bentlakás a diákközösség összekovácsolódásának, a közösségi szellem hagyományokon alapuló fejlesztésének egy fontos lehetőségét is jelenti. A szakmai fejlődési lehetőségeken túlmenően számunkra ennek a szellemnek az ápolása, nemzedékek közötti továbbadása jelenti a szülőföldön való megmaradás és boldogulás biztosítékát\" – fogalmazott Kelemen András.

A marosvásárhelyi bentlakásberuházás 2013-ban kezdődött a magyar kormány által biztosított támogatásból. A kivitelezési szerződés összértéke 14,7 millió lej áfa nélkül. 2014 októberében már elkészült két épülettömb, ahol a hallgatók elszállásolására alkalmas apartman-, illetve garzontípusú szobákat rendeztek be, összesen nyolcvanat. Ugyanott közös konyhákat, étkező- és raktárhelyiségeket, valamint az alagsorban közös mosodát és szárítót alakítottak ki. A beruházás harmadik fázisa keretében a munkálatok idén júniusban kezdődtek el, az építőcég vállalása szerint pedig az egyetem 2017 áprilisában használatba veheti az új épületrészt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés