Hirdetés

Törvénytelenül alakult meg a körösfői tanács?

Törvénytelenül alakult meg a körösfői tanács – állítja az EMNP, amelynek képviselői bojkottálták az ülést. A néppárt feljelentést készül tenni az ügyben.

Kiss Előd-Gergely

2016. június 27., 19:412016. június 27., 19:41

Törvénytelenül alakult meg a helyi tanács a Kolozs megyei Körösfőn, állítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely feljelentést készül tenni az ügyben. Soós Sándor, az EMNP megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az alakuló ülésen nem vett részt a megválasztott tanácsosok legalább kétharmada, így a testület nem törvényes.

Elmondta: a kalotaszegi községben a négy EMNP-s önkormányzati képviselő bojkottálta az alakuló ülést, miután az RMDSZ válaszra sem méltatta együttműködési ajánlatukat. A néppárt magyar nagykoalíciót javasolt az RMDSZ-nek alpolgármesteri tisztséget kérve cserébe.

Ezt azonban a szövetség önkormányzati képviselői elutasították, arra hivatkozva, hogy nem egyezne bele az RMDSZ megyei vezetése. Soós Sándor a helyzet tisztázása végett tárgyalt Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei elnökével, akitől viszont azt a választ kapta, hogy a helyiekre bízták a döntést.

Körösfőn a 11 tagú önkormányzatban öt RMDSZ-es és négy EMNP-s képviselő van, míg a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy-egy mandátumot szerzett. A néppárt bojkottja miatt hétfőn csak hét tanácsos vett részt az ülésen, azt azonban – bár nem volt meg a kétharmados többség – mégis megalakultnak nyilvánították. Soós Sándor kijelentette: a néppárt feljelentést tesz az ügyben.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat újraválasztott alelnöke a Krónikának elmondta: amikor hétfőn Körösfőre ért, a prefektúra képviselője már hitelesítette a közgyűlés megalakulását. Hozzáfűzte: noha a néppártnak az a véleménye, hogy legalább 8 fő jelenlétére lett volna a szükség, a prefektúra szerint 7 is elég volt. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.

Szőcs Izabella – a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblákért pereskedő Minority Rights Egyesület jogi tanácsadója – a Krónikának elmondta: a helyi közigazgatást szabályozó 215-ös törvény úgy fogalmaz: ahhoz, hogy megalakulhasson az önkormányzat, a megválasztott önkormányzati képviselők minimum kétharmadának jelen kell lennie. Egy 11 fős testület esetében legalább 8 tanácsos jelenlétére van szükség, mondta.

Mint arról beszámoltunk, a néppárt azt ajánlotta az RMDSZ-nek, hogy Körösfőn az alpolgármesteri tisztségért cserébe készek támogatni a szövetség kolozsi és magyarkapusi alpolgármester-jelöltjét. Ellenben Ördöngösfüzesen az RMDSZ támogatását kérték ahhoz, hogy az EMNP-s alpolgármester-jelölt kaphassa meg a tisztséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés