
Aggódnak a csíkszeredai Tavasz utca környékének lakói az elmúlt időben egyre gyakoribbá vált lopások miatt. A helybeliek fenyegetve érzik magukat, sokan nagy testű kutyákkal és térfigyelő kamerák felszerelésével próbálnak védekezni, mások hetek óta rendszeresebb hatósági járőrözést kérnek. Sokak szerint az elkövetõket a közeli cigánytelepen kell keresni.
2015. július 02., 14:492015. július 02., 14:49
Legutóbb egy ház udvarán található hobbiműhelyből tűnt el több értékes szerszám. „Mindent elvittek, ami mozgatható volt, többek között egy kézi körfűrészt és gyalugépet, három fúrógépet, egy láncfûrészt, valamint egy szerszámos táskát\" – sorolta a megkárosított tulajdonos.
Mint mondta, legalább 3000 lejre tehetõ a kár. „Vasárnap nem tartózkodtunk itthon, látták, nincs mozgás, kihasználták az alkalmat a tolvajok. Úgy hatoltak be, hogy leszedtek hátul három kerítéslécet, végül azokat is elvitték\" – részletezte.
Az esetet hétfõn jelentette a rendõrségen, de nem sok esélyt lát arra, hogy az ellopott tárgyait visszakapja. „Szeretnénk, ha a csendõrség, rendõrség többet járõrözne itt, fõleg éjszaka, mert akkor történnek a lopások\" – fogalmazta meg kérését a férfi, akit nem elõször rabolnak ki.
„Két gyermekem van, és egy keresetbõl élünk, arra nincs pénzem, hogy õrszolgálatot béreljek fel, de ezek után kénytelen leszek egy egész havi fizetésemet arra költeni, hogy bekamerázzam a telkemet – fakadt ki a neve elhallgatását kérõ lakos. – Odajutottunk, hogy egyszerûen nem lehet egy házat sem eladni a környéken.\"
Az egyik Fürdõ utcai lakos elmondta, este csak gépkocsival mernek kijárni. „Sötétedés után nem merünk kimozdulni a házból, sem én, sem a feleségem. Egy alkalommal láttam, hogy egy idõs biciklist négyen megtámadtak. Nem merünk beleszólni, mert nekünk is bajunk eshet. Sakkban tartanak minket\" – árulta el egy másik környékbeli.
„Itt nincs olyan ház, ahonnan ne loptak volna el valamit az elmúlt években, egyszer az édesanyám házába is betörtek, leszedték a kerítését\" – mesélte a szomszédja, szintén a Fürdõ utcából. Tõle tudjuk, olyan eset is történt, hogy valaki kint hagyta éjjelre a gépkocsiját a kapu elõtt, reggelre pedig kivágták mind a négy abroncsot. Ismer olyan gépkocsi-tulajdonost, aki háromszor vásárolt akkumulátort az autójába, és mindháromszor ellopták. „A Tavasz utca közelében mindenki felhagyott a földek megmûvelésével, mert már nem volt értelme gazdálkodni, állandóan ellopták a termést\" – fûzte hozzá.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje a lopások kapcsán elmondta, a környék lakói is sokat tehetnek a megelõzés érdekében. Fontos, hogy ne hagyják nyitva az ajtókat, ablakokat, illetve az is, hogy a szomszédok jobban odafigyeljenek egymásra.
Például ha látják, hogy valakik betörtek a szomszédba, azonnal hívják a 112-es egységes segélyhívószámot, jelezzék az esetet a rendõrségnek, anélkül, hogy közbelépnének. Így azonnal a helyszínre küldhetik a járõröket. „Azokban a zónákban, ahol úgy látjuk, hogy több ilyen eset történik, a lehetõségeinkhez mérten növeljük a járõrözések és az egységek számát\" – közölte a szóvivõ.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!