Hirdetés

Tőkés nem tágít a Csűryt érintő vádakat illetően

Beszéljenek a tények – fogalmazott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, amikor a keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján bemutatta azokat a titkosszolgálati feljegyzéseket, amelyek szerinte alátámasztják Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének ügynökmúltját. 

2016. július 12., 18:532016. július 12., 18:53

2016. július 12., 20:052016. július 12., 20:05

A korábbi KREK-vezető – mint ismeretes – már korábban is a szegedi Molnár János történész kutatásai során feltárt bejegyzésekre hivatkozva vádolta meg utódját azzal, hogy szalárdi lelkészként előbb Kiss, majd pedig Roşescu fedőnév alatt besúgó volt 1982 és 1989 között. „Hangsúlyoznom kell, hogy az országos átvilágító tanács nem bocsátotta rendelkezésünkre Csűry dossziéját, ezek mind mások anyagából származnak” – tette hozzá most Tőkés.

Emlékeztetett arra, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) évekkel ezelőtt elutasította a dosszié kiadását, majd amikor Csűry személyesen is a tanácshoz fordult, az igazolta, hogy nincs a szervezet birtokában olyan adat vagy dokumentum, amely alátámasztaná, hogy a Szekuritáté kollaboránsa volt. Tőkés azt ugyan nem feltételezi, hogy az igazolást aláíró CNSAS-elnök, Csendes László „fedezte” a püspököt, azt ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az archívumban léteznek olyan dokumentumok, amelyeket ezzel kapcsolatban szándékosan visszatartanak.

Bevallása szerint a romániai társadalomnak és a református egyháznak is szüksége van a megtisztulásra, ezért is bízik abban, hogy hatályba lép majd az a törvénytervezet, amely lehetővé tenné, hogy független civilek is kikérhessenek dossziékat a CNSAS-tól. Az EMNT-elnök rámutatott, évekkel a rendszerváltás után még most is előkerülnek új esetek, így például a kolozsvári egyetem teológia karának dékánját, a zsibói Molnár Jánost két hónappal ezelőtt fosztották meg palástjogától. Tőkés gyanúsnak tartja, hogy az RMDSZ ennyire kiáll Csűry mellett, szerinte „vigyáznia kellene, hogy kit támogat”.

Csűry István korábban már leszögezte lapunknak, hogy nem volt ügynök. Az idén újabb püspöki mandátumra pályázó egyházfő az említett lehallgatási szövegeket semmitmondónak tartja, de nem indít rágalmazási pert. Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a KREK tisztségviselőire”. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés