Hirdetés

Tőkés László: adatokat hallgat el Kovács Péter

Tőkés László, az EMNT elnöke nyilatkozatban reagált Kovács Péter kijelentéseire, és felrója az RMDSZ főtitkárának, hogy elhallgatja az állami kisebbségi támogatásokkal kapcsolatos adatokat. Tőkés ismételten a közpénzekkel való elszámolásra szólítja fel az RMDSZ vezetőségét.

Krónika

2011. április 06., 16:582011. április 06., 16:58

Mint szerdai közleményében írja, Tőkés László sajnálja, hogy Kovács Péter csak annyira méltatja választóit, hogy „az alternatív nyilvánosságban félkézből odakent szöveggel fedi el a lényeget” blogbejegyzésében, amelyben reagál az EMNT-vezetők arra irányuló felszólítására, hogy „ az RMDSZ a választói előtt is számoljon el, mire költi a az erdélyi magyar közösségünk által befizetett adólejeket”.

„[…] pedig tanulhatott  volna abból a 2008-as esetből, amikor az RMDSZ rövid időre kiesett a hatalomból, és a Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) rögtön vizsgálni kezdte a pénzügyeiket” – írja Tőkés.

Az EMNT-elnök felrója Kovács Péternek, hogy elhallgatja a Hivatalos Közlönyven és a román sajtóban közölt adatokat, amelyek szerint „2010-ben az RMDSZ – mint az erdélyi magyar közösség erre kizárólagosan jogosult szervezete – közel 15 millió lejt kapott (kb. 3,65 millió euró), a kormányfőtitkárság pedig ezt decemberben további 5,7 millió lejjel egészítette ki (kb. 1,39 millió euró), adományokból, tagdíjakból 1,2 millió új lej gyűlt össze (majdnem 300 000 euró).”

Tőkés hangsúlyozza: az adományokat kivéve ezek az összeget – mintegy 5 millió euró – „a mi adólejeinkből származnak”.

Kovács Péter vonatkozó kérdéseire reagálva Tőkés leszögezi: „az EMNT által működtetett demokrácia központok nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működnek, következésképpen elszámolással csak és kizárólag jó szándékú támogatóinknak tartozunk”.

„Felszólítjuk Kovács Péter újonnan választott főtitkárt, hogy tartsa tiszteletben szervezetünk autonómiáját, és illetéktelenül ne csorbítsa pénzügyi és intézményi autonómiánkat” – olvasható Tőkés nyilatkozatában.

Az EMNT elnöke ismét felteszi az egy nappal korábban megfogalmazott hat kérdését, abban a reményben, hogy az RMDSZ-főtitkár „hajlandó végre érdemben válaszolni ezekre, és nem alaptalan vádaskodásokkal próbálja elkenni azt a tényt, hogy mindenezekről saját választóik előtt még soha nem tartották fontosnak és szükségesnek elszámolni.”

A kérdések listája kiegészül továbbá egy hetedikkel, arra vonatkozóan, hogy „a közpénzek elköltéséről [...] milyen erre hivatott grémiumok és mely költségvetési és működési szabályok alapján rendelkeztek?

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés