
Fotó: Veres Nándor
Csökkent valamelyest tavaly Kovászna megyében a kórházban hagyott újszülöttek száma, a gyermekvédelmi igazgatóság adatai szerint azonban 2016-ban így is 41 kisbabát „felejtettek” szüleik a kórházban. Egy évvel korábban 45 olyan csecsemő volt, akit nem vittek haza.
A tavaly valamely háromszéki kórházban hagyott 41 kisbaba közül 19-et hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el, hárman a baróti, fogyatékkal élő kiskorúakat ellátó központba kerültek, hét eset megoldása folyamatban van, egy kisgyerek meghalt, és tizenegyet sikerült visszaintegrálni biológiai családjába. Ebben a tekintetben negatív tendencia mutatkozik, ugyanis éveken keresztül sikerült az elhagyott gyermekeknek legalább a felét visszafogadtatni családjukba, de 2016-ban ez csak tizenegy kisbabával történt meg – áll a Kovászna megyei önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott jelentésben.
Tavaly egyébként az igazgatóság szakemberei több ízben szembesültek azzal, hogy az újszülötteknek nem volt születési anyakönyvi kivonatuk, a dokumentumot jellemzően azért nem sikerült kiállítani, mert az anyának sem voltak anyakönyvi iratai, vagy a szülők egyszerűen nem tették meg a szükséges lépéseket a születési bizonyítvány kiállításához. Átfogó akciót szerveztek ugyanakkor a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében, a SERA alapítvány támogatásával fogamzásgátlókat ajánlottak fel az érintetteknek, abban bízva, ezzel is hozzájárulnak, hogy minél kevesebb gyerekről mondjanak le szüleik.
Hargita megyében valamivel kevesebb, 32 kisbabát hagytak ott a kórházban tavaly, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház újszülött osztályán ugyanakkor tíz csecsemőt „felejtettek ott”. Gyermekükről főként a szociálisan hátrányos helyzetű anyák mondanak le, ebben az esetben a szülőket a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai a rendőrség segítségével keresik fel. Ha a családi körülmények elfogadhatóak, megpróbálják meggyőzni a szülőket, hogy fogadják vissza a gyereket, ha ez nem sikerül, a csecsemőt rokonoknak adják, de ha ők sem vállalják, hivatásos nevelőszülőkhöz helyezik el.
Elekes Zsolt, a Hargita megyei gyermekvédelmi hivatal vezetője elmondta: a nevelőszülők saját otthonukban nevelik a gyereket. A jogszabályok szerint egyébként a kórházban hagyott kicsiket hároméves kor alatt nem lehet nevelőotthonba helyezni. Elekes arról is beszámolt, hogy a megyében tavaly a kórházban hagyott 32 csecsemő közül tízen visszakerültek biológiai családjukhoz, tizennyolc gyermeket hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el – három kisbabát más megyében –, egy újszülött pedig meghalt, ugyanis betegen született.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!