Hirdetés

Több támogatásra lenne szüksége a szamosújvári szórványiskola-központnak

Megközelítőleg 2,5 millió euró hiányzik a mezőségi szórványmagyarságot kiszolgáló szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ felépítéséhez – tájékoztatta lapunkat Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke.

Kiss Előd-Gergely

2011. november 25., 08:142011. november 25., 08:14



 

Elmondta, a leendő tanintézetet nyolc részre, úgynevezett modulokra osztották, jelenleg az osztálytermeknek otthont adó három modul és a központi fűtést biztosító épületrész készül. „Ha ezek jövőre meglesznek, akkor az 1–8. osztályban beindulhat az oktatás, de ez nagyon optimista forgatókönyv, ugyanis ehhez a tanügyminisztérium engedélye is szükséges, az pedig hosszas folyamat” – nyilatkozta a Krónikának Balázs-Bécsi Attila.

Az alapítványvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatás hiányában a munkálatok hónapokig szüneteltek, szeptember elsején a Bethlen Alap 45 millió forintos támogatásának köszönhetően tudták folytatni az építkezést. Kérdésünkre hozzáfűzte: az anyagi források átmeneti elapadását elsősorban az okozta, hogy Magyarországon teljesen átalakult a támogatási rendszer. 2010-ig a szórványoktatási központ nemzeti jelentőségű intézménynek számított, ennek köszönhetően a magyar kormány még tavaly átutalta az első 40 millió forintot.

Mint részletezte, a státus további megtartásáról a Máért-ülésen dönthettek. Balázs-Bécsi Attila arról is beszámolt, hogy nem várt sikere lett a téglajegyek árusításának, ezúton eddig több mint 30 ezer lej támogatás érkezett a civil társadalom részéről. Bár a magyar társadalom hozzáállása rendkívül pozitív (nemcsak erdélyiek, anyaországiak is vásároltak téglajegyet) fontos hangsúlyozni, hogy a szamosújvári iskolaközpont létrehozása nem feltételezi más magyar iskolák bezárását, hiszen a leendő tanintézet kisdiákjai kizárólag olyan településekről érkeznek, ahol nem létezik magyar nyelvű oktatás.

„Szamosújváron a környékbeli falvakból származó magyar gyerekek négy tanintézet hat épületében szétszórva tanulnak, hiába próbáljuk mi magyar szellemiségben nevelni őket, ha a hétköznapokban román szellemiségű intézményekben nevelkednek” – mutatott rá a magyar oktatási központ jelentőségére Balázs-Bécsi Attila. A teljes projektről, a téglajegyrendszerről részletesebb tájékoztatást a www.teka.ro  portálon találnak az érdeklődök, illetve a potenciális támogatók.

Mint arról beszámoltunk, az új oktatási központ része annak a hosszú távú oktatási programnak, amelyet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány tíz éve indított útjára. A mezőségi szórványoktatási program vállalt célja, hogy megoldja a szórványban élő magyarok anyanyelvű oktatását. Eddig a program keretében már felépítettek egy korszerű kollégiumot Válaszúton az 1–4. osztályos elemisták számára, Szamosújváron az 5–12. osztályos általános és középiskolások tanulhatnak majd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés