
Tizedével több támogatás nyerhető el a határon átnyúló kerékpártúrák szervezéséhez; a Kerékpárral 7 határon át programban pályázati úton elnyerhető hozzájárulás összesen 16,5 millió forint – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.
2017. május 04., 22:592017. május 04., 22:59
A 2016-os programsorozatban biztosított 15 millió forintos keretből 40 rendezvény – 31 civil szervezet, 6 önkormányzat és 3 önkormányzati tulajdonú intézmény – jutott támogatáshoz. Mint írják,
de népszerűek voltak az osztrák, a szlovákiai és a szerbiai határszakaszokat érintő túraútvonalak is. A támogatott eseményeken összesen több mint négyezren bicikliztek. A rendezvények keretében megtett út teljes hossza megközelítette az ötezer kilométert. A minisztérium idén tovább növelte a támogatásra felhasználható keretet. A tárca a beadott pályázatok számától és a támogatási igényektől függően akár 50 szemléletformáló program költségeihez is kész hozzájárulni.
A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpár-útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére. A határon átlépő kerékpáros programok kidolgozására, megvalósítására civil egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban álló intézmények nyújthatnak be pályázatot.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!