2012. január 13., 08:562012. január 13., 08:56
Vasile Şomlea főfelügyelő kolozsvári sajtótájékoztatóján arra is felhívta a figyelmet, hogy a felügyelőségen az elmúlt év a megszorítások évének számított: a szűkösebb költségvetés, valamint az elbocsátások miatt újra kellett szervezni a munkát. A legnagyobb terhet a folyamatos létszámcsökkentés jelentette: a korábbi 1118-ról 733 főre csökkentették a felügyelőség állományát. Valamelyest nőtt a reakcióidő is, ez Vasile Şomlea szerint azzal magyarázható, hogy a beavatkozások száma jelentősen gyarapodott az elmúlt évben. A főfelügyelő azonban büszke arra, hogy 15 másodperccel gyorsabban kerülnek menetkész állapotba az egységek, ezt pedig egyéves kemény munkával érték el.
A közlekedési balesetek után a tűzeseteknél vették igénybe leggyakrabban a katasztrófavédelmet Kolozs megyében, az esetek többségében családi házak vagy tömbházlakások gyulladtak ki, a tüzet rendszerint meghibásodott elektronikai berendezések, gépek okozták. A statisztikából kiderül, míg 2010-ben csak egyetlen ember halt meg tűzvészben, 2011-ben öt eset fordult elő. A főfelügyelő közölte továbbá: az általa vezetett intézmény gépparkjának 58 százaléka régi, meghaladta az előírt üzemelési időt. „Annak azonban lehet örülni, hogy az anyagi nehézségek ellenére az Európai Uniótól elnyert támogatásokból, illetve az adófizetők által felajánlott 2 százalékokból fejlesztésre, korszerűsítésre is jutott valamennyi pénz a tavaly, a helyzet azonban korántsem rózsás” – tette hozzá.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.